Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 6. szám - Orosz László: A kecskeméti füzet (Petőfi Sándor: Ibolyák)

A kecskeméti füzet

Petőfi Sándor: Ibolyák

Minél többet tud valaki Petőfiről, annál kevésbé érte meglepetésként, hogy előkerült egy több mint másfél évszázada lappangó, verseket, elbeszéléseket tartalmazó, saját kezével írt füzete. Mint művei kritikai kiadásának 1973-ban megjelent I. kötetében olvashatjuk: „A költőt már az 1839. évi ostffyasszonyfai nyár óta foglalkoztatta versei önálló (füzetes) kiadásának terve.” (133; a továbbiakban is a lapszám feltüntetésével hivatkozom erre a kötetre.) 1839 és 1841 között írt tizenhét verse található Lánc Versei címmel ellátott, 1841 őszén Pozsonyban korábbi aszódi iskolatársának, Neumann Károlynak ajándékozott füzetében; ez Neumanntól 1880 novemberében a Széchényi Könyvtárba került (198—201). Orlay Petrich Soma, Petőfi másod-unokatestvére (a későbbi festőművész) említi a költőnek egy korábbi versesfüzetét is, de azt szerinte összetépte (133). Ismerünk azonban emlékezéseket arról, hogy 1843-ban Petőfi kiadásra szánt kézirattal keresett fel nyomdászokat. Jókai emlékezése szerint vele és Ács Károllyal együtt szeretett volna közös kötetet kiadni 1843 kora tavaszán Kecskeméten Szilády Károlynál, ez a kötet azonban nem jöhetett létre, a cenzor már a próbálkozásul, mutatóba hozzá elvitt költeményt, Petőfi Disznótorban című versét felháborodva utasította el. Szilády akkori segédje, Ramazetter Károly azonban (1870-ben) arra emlékezett, hogy Petőfi Kecskeméten, távozása előtt „egy búcsúzó könyvecskét nyomatott, mely teljesen a saját műveit tartalmazta” (385). Ilyen könyvecske azonban nem maradt ránk, a kiadás, talán az Ibolyák című füzeté, valószínűleg csak terv maradt. (Lehetséges az is, hogy csupán egyetlen vers, a kritikai kiadásban a kétes hitelűek közé sorolt Búcsúszó az, amelyre Ramazetter emlékezett.)

Kecskemétről való távozása után, 1843 április-május havi pozsonyi tartózkodása idején Wigand könyvkereskedőnek ajánlotta fel Petőfi kiadásra a költeményeit (134), valószínűleg a magával vitt Ibolyák at, de sikertelenül. Nem tudjuk, a továbbiakban milyen utat járhatott be a füzet, míg századunk második felében ismeretlenül maradt megtalálójához, tőle Mészáros Vincéhez került. Aligha lehetett azonos a Pozsonyban járt füzet azzal, amelyet egy bizonyos K. I. 1913-i híradása szerint „Szuper Károly kaposvári lakásán a szín- igazgató iratai között látott” (Utószó 28), Szuperhez ugyanis csak 1843 márciusában, Kecskemétről való távozása előtt kerülhetett Petőfi kézirata (134).

Az Ibolyák hat verset és két elbeszélést tartalmaz. A versek közül Az első dal, a Népdal (Kakasszóra hajnal ébred), a Pál- napkor és a Disznótorban eddig is ismert volt, közülük az első meg a harmadik a költő kecskeméti színészsége idején (1943. január 12 - április 7.) született, a másik kettő korábbi. Föltűnhet, hogy a kecskeméti versek közül olyan nevezetesek, mint a Jövendölés meg az Én hiányoznak. Az lehet ennek az oka, hogy az összeállítás Petőfi kecskeméti tartózkodásának még az első felében, február végén vagy március elején keletkezett.

A művek a füzetben nem időrendben követik egymást. Az első dal, amely az élre került, alighanem a legkésőbbi, a kritikai kiadás így keltezi: 1843. febr. vége-márc. eleje. Talán éppen az összeállítás szándékából született nyitóvers, afféle ars poetica (helyesebben: ars histrionalis, színészi hitvallás). Az eddig ismeretlen Szinésztársamhoz című záróvers is akkortájt keletkezhetett; Szekeres Lászlónak, az Utószó írójának minden bizonnyal igaza van, hogy Szuper Károly volt a címzettje. A két színészi tárgyú költemény a füzet elején és végén arról vall, hogy Petőfi számára a színészet ekkor még legalábbis egyenrangú a költészettel. (Ezt tanúsítja 1843. márc. 5-én Kecskemétről Bajzának küldött levele is.)

Az Engesztelés című, eddig szintén ismeretlen vers ihletűjeként az Utószó Petőfi ekkori színésznő társát, De Caux Mimit nevezi meg. Erre csupán egy ingatag hitelű emlékezés ad némi alapot, Némethy Györgyé, Petőfi kecskeméti színész- és lakótár74