Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 6. szám - Orosz László: A kecskeméti füzet (Petőfi Sándor: Ibolyák)

sáé: „Egyedül De Cau volt a színésznők között, kit Petó'fi gyakran meglátogatott, hogy udvarolt-e neki, nem tudom, de köny- nyen meglehet, mert Mimi kisasszony pezsgő' francia vérű gyönyörű leányka volt s talán az ő távozása okozta, hogy Petó'fi is ezért - vagy megunva a sikertelen küzdelmet és pénztelenséget, kimondta, hogy megy s majd Pozsonyban találkozunk” (401). A költeményben szólítgatott „durcás” meg „hamis”, „piciny kacsó”-jú „kis leány”- ban azonban, aki a végén mégicsak rámosolyog a költőre, nemigen tudjuk felismerni a társulat ünnepelt primadonnáját, aki méghozzá „erős amazoni alak” volt, olyannyira, hogy a Leart játszó színész tiltakozott, ne ő kapja Cordelia szerepét, mert megszakad, ha ki kell vinnie a színpadról; De Caux azonban kiharcolta magának a szerepet. (Hatvány Lajos: így élt Petó'fi. 19672, I. 444.) Visszatérve a költeményre: Petó'fi ekkortájt írt verseinek a javából való, kedvessé, megnyerővé teszi inkább finoman évó'dő, mint szokásosan udvarló hangja, meg ügyesen alakítgatott refrénje.

Nem hihetjük azt sem, hogy A párbaj című beszélyre az ötletet Petó'fi Orlay Petrich Somával való vetélkedése adta a „világszép” Csáfordi Tóth Róza szerelméért még 1839 nyarán Ostffyasszonyfán. A felsült szerelmesek összebékülése nagyon is „kicsinált”, irodalmias, különösen párbajig feszítve a cselekményt. Hasonlóképpen irodalmias az Itáliában játszódó másik beszély, A bajazzo is öngyilkosságba űző szerelmi csalódással a hűtlen, síron túli szerelemmel a megcsalt fél részére. A még igen ifjú szerzőnek ezek az elbeszélései egy épp csak megkezdett s később is alig folytatott út elejét jelzik, hozzátéve: mint 1842 júbusában Szeberényi Lajoshoz írt levelében elárulta, keveset hozó versek helyett csak anyagiak reményében adta a fejét prózára.

A négy ismert vers füzetbeli szövege néhány érdekes variánssal szolgál. Az első dal 42. sorában a kritikai kiadásban található romlott föld helyett hitvány föld, az utolsóban nyúgott öntudat helyett édes öntudat áll; a Pál-napkor (az eddigi kiadásokban Pálnapkor a cím) 15. sora S a kulacsnak kotyogása helyett És a kancsó

kottyogása (a helyzetre ez a találó, hiszen Gyenes Pali névnapján, Gyenes Mihályék tisztes úri házában aligha kulacsból itták, inkább kancsóból öntögették a bort), ugyanitt az utolsó sorban víg barátim helyett ezt találjuk: jó barátim. A Disznótorban közismert kezdete a füzet szerint így hangzik: Csend körünkben, csend és / Figyelem!, a negyedik versszak pedig így: Mint az eszemadta / Sültre szánk, / Mosolyogjon a sors / Ajka ránk. (Kisebb eltérésekre, pl. lány helyett lyány, ékezetekre, központozásra nem térek ki. A következő kritikai kiadás gondozóinak azonban majd ezeket is számba kell venniük.)

Elgondolkodtató, miért nem ismerte föl dr. Mészáros Vince technikatörténész, muzeológus, reformkori művelődéstörténeti dokumentumok gyűjtője, amikor a 70-es évek elején megvásárolta az Ibolyák-at, hogy eredeti Petőfi-kézirathoz jutott. Ha a költő kézírását nem ismerte is, arról viszonylag könnyen meggyőződhetett volna, hogy a füzetben ismeretlen Petőfi-művek is vannak: ez legalábbis gyanút ébreszthetett volna benne, hogy nem a költő műveiről készült másolat került hozzá. (Rájöhettek volna erre azok az antikváriusok is, akiknek a megtaláló először próbálta eladni a füzetet.) Lehet, sőt valószínű, hogy Mészáros gyanakodott, s talán a csalódástól félt, hátha mégsem Petó'fi saját kezű írását tartja a kezében. Egy gyűjtőben, minél műveltebb, annál több lehet a kétség. Leánya, apja hagyatékának rendezésekor, voltaképpen ennek a kétségnek az eloszlatása végett fordult Szekeres Lászlóhoz, a Petó'fi Irodalmi Múzeum munkatársához. O ugyan számos Petőfi-kézirat ismeretében első látásra fölismerte a hiteles Petőfí- relikviát, mégis szükségesnek tartotta papírrestaurátor, grafológus és más Petőfi- kutatók (Fekete Sándor, Lukácsy Sándor, Kerényi Ferenc) véleményét is kikérni. Az Ibolyák szép kiadás: külön a kézirat hasonmása, külön a sokoldalú tájékoztatást tartalmazó utószóval ellátott, betűhív (versekben két eltérést találtam a kézirattól, mindkettőre a ritmustörés hívta fel a figyelmemet: az Engesztelés 2. sorában Kis lány, a Színésztársamhoz 4. strófájának 1. sorában a hogyha volna a helyes szöveg)

75