Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - Kőhegyi Mihály: Régészetről, honfoglalásról, magamról

harmadikban azonban a jobb oldalára fektették a halottat. Lábait erősen felhúzták, alkarját arckoponyája elé fektették, magyarul zsugorítva helyezték a sírba. Mellék­lete nem volt. A negyedik sír öregedő nője gazdag mellékletű. Koponyájának jobb és bal oldalán hajkarikát, koponyájának tetején fémgyöngyöt; a bordák végénél hajko­rongot, karján ezüst karperecét találtunk. Meglepetésünkre ló is feküdt mellette. Kengyele, zablája, hevedercsatja szintén ott hevert. Csizmáját 112 félgömbös fejű ezüstszeg díszítette. Az ötödik sír egy 5-6 éves kisgyerek vázát rejtette. Melléklete nem volt. A kissé távolabb fekvő hatodik sír felnőtt női csontvázát a bal oldalára fek­tették. Mindkét alkarját erősen behajlították, ujjpercei a mellcsontra kerültek. Bal lábát erősebben, jobb lábát enyhébben felhúzták. Egyszóval ezt a halottat is zsugo­rítva temették. Igen gazdagon bocsájtották a túlvilágra, 62 tárgyat szedtünk fel mellőle. A koponya két oldalán hajkarika feküdt, kezein az ingujjakat összefogó ezüstlemezek voltak. A mellkasán és nyakán talált 21 rombusz alakú ezüstveret ki­hajló ingének nyakát díszítette. Mindkét lábfején a csizmát díszítő szegek feje külö­nösen szép ezüstöntvényből készült. Lovastemetkezésről árulkodik az oldalpálcás csikózabla, hevedercsat és kengyel. A temetőt igyekeztünk körülhatárolni. További kutatóárkaink azonban sorra üre­sek voltak. Északra a kitermelt homokbánya, délre a tanya gazdasági épületei szab­tak határt az ásatásnak. A csontokat a szegedi egyetem Antropológiai Intézetébe küldtük, a leletanyagot Bajára szállítottuk. Következett a restaurálás, majd a fel­dolgozás. Mielőtt azonban a temető elemzésére kerítenék sort, egy kis tudo­mánytörténeti kitérőt kell tegyünk, mert enélkül a később mondottak nem érthe­tők. Nagy általánosságban helyes az a meghatározás, hogy a régészet az írásbeliség előtti korok történettudománya. A régi települési helyeken és sírokban megőrzött leletek és főleg azok összefüggései alapján igyekszik a múlt idők fejlődési szakaszait felderíteni. Az emberiség története legalább 1 1/2 millió éves. Ebből csak az utolsó 5000 évből ismerünk írásbeli emlékeket, sőt vannak népek, akik ma sem tudnak ír­ni. Ebben a távlatban bontakozik ki a régészet igazi jelentősége. A régészeti mód­szerek szakadatlanul finomulnak, fejlődnek, gazdagodnak. Az egyik legnehezebb feladat a talált emlékek korhoz kötése. A honfoglalók esetén egy szerencsés véletlen igen korán a kezünkbe adta a kulcsot. A ladánybenei határ Bene-puszta nevű ré­szén a nyájukat békésen terelgető pásztorok furcsa jelenségre figyeltek fel. A szél- fujta homokbuckákon (akárcsak Bátmonostoron) szerteszét hevert egy kengyelpár, zabla, nyílcsúcsok, szablya, griff alakos és levéldíszes aranyozott ezüst szíjvég, vi­rág alakú ezüstveretek, ruha-, őv-, és lószerszámveretek, ló koponyája és lábszár­csontjai, kardvágás nyomát őrző emberi koponya. Akár sebtében elhantolt múlt szá­zadi betyár is lehetett volna. Csakhogy a magányosan!?) eltemetett férfi mellett mintegy 30-40 ezüstpénz is hevert, amilyet a pásztorok még sohasem láttak. Össze­gyűjtötték ezeket és Szentkirályi Móricnak, Pest vármegye akkori főjegyzőjének ad­ták, aki aztán Jankovich Miklósnak, a jeles műgyűjtőnek mutatta meg. Jankovich felismerte a lelet jelentőségét, és a Magyar Tudós Társaság Évkönyvének II. köteté­ben (1832-34) be is mutatta három rézmetszetes táblán. Közleményének címe kissé terjengős: "Egy magyar hősnek - hihetőleg Bene vitéznek - ki még a tizedik század elején, Solt fejedelemmel, I. Barengár császárnak diadalmas védelmében Olaszor­szágban jelen volt, újdonnan felfedezett tetemeiről, s öltözetének ékességeiről". Ne bo­nyolódjunk most bele a történeti háttér magyarázatába. Csupán egyetlen kérdést vizsgáljunk. Honnan tudta, hogy Berengár "védelmében" járt a mi hősünk? Hát a megtalált pénzekből, melyekről a numizmatikus megállapította, hogy a 12 fennma­radt példányból 7 darab I. Berengár király (888-915), 3 db Berengár császár (915- 924), egy nagyobb töredék pedig X. János pápa (914-928) és Berengár császár közös 42

Next

/
Thumbnails
Contents