Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 6. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - VIII. rész)
jöttek a szobába, leültek velem szembe, Barbulov Zorán lesöpörte a kártyalapokat az asztalról és megkérdezte:- Hol van a pisztolyod? Nem válaszoltam. Negyvennyolc éves voltam akkor, és nagyon nem szerettem, ha fiatal ficsúrok letegeznek, méghozzá szerb nyelven, méghozzá a saját házamban. Jól megnéztem őket, legalább húsz évvel fiatalabbak voltak nálam, hívatlanul rontottak be a házamba, de magabiztosak voltak, a nyakukban tányéros orosz géppisztoly lógott, a fejükön meg vörös csillagos sildes sapkát hordtak. Hosszú hallgatás után szólaltam meg, kicsit magam is csodálkoztam, hogy nem változott el a hangom és nem remegett, mint ahogyan a kezem sem remegett a reggeli borotválkozásnál. Talán azért, mert már régóta vártam őket.- Mikor tűztétek fel a vörös csillagot a sapkátokra? Tegnap? Tegnapelőtt? Petrovics Mladen felemelte a jobb kezét, felém fordította a tenyerét. Hiányzott a hüvelykujja.- Evek óta harcolunk a megszállók ellen.- Milyen megszállók ellen?-A magyar megszállók ellen.- Arról sokat beszélhetnénk, hogy ki a megszálló ezen a tájon.- Fogd be a szád! — förmedt rám Barbulov Zorán. - Fogd be a pofád, mert nagyon gyorsan megmagyarázom, hogy ki a megszálló. Petrovics Mladen még mindig a magasban tartotta a kezét.- Szóval évek óta harcolunk. Nekem ellőtték a hüvelykujjamat egy sötét és meleg nyári éjszakán. Barbulov Zorán felállt, kétszer körüljárta az asztalt. Sántított. Visszaült a székre, rámvigyorgott.- Nekem a lábamba lőttek. Szintén egy sötét és meleg nyári éjszakán. A Devecserben egy búzakereszt mellett. Egész életemre sánta maradok.- Óvatlanok voltunk - mondta Petrovics Mladen. - Pedig figyelmeztettek bennünket, hogy a devecseri határt egy sunyi mezőőr vigyázza, aki sötétben is kitűnően céloz. Nem hittem el, és gyufát gyújtottam. Akkor lőtték el az ujjamat.- Én meg akkor kaptam két golyót a lábamba - mondta Barbulov Zorán. Elégedetten néztem a szemükbe. Majdnem büszke voltam magamra, és majdnem én is elvigyorodtam.- A búza szent növény. Nem szabad felgyújtani. Fehér kenyeret kell belőle sütni, hogy jóllakhassanak az emberek.- Nem minden ember érdemli meg a fehér kenyeret — mondta Petrovics Mladen. - Azok, akik a listánkra kerültek már nem sokáig pusztítják a drága kenyeret.- Én rajta vagyok a listán?- Rajta bizony. És ragaszkodtunk hozzá, hogy mi jöjjünk el érted. Szóval, hol van a pisztolyod?- Bedobtam a folyóba. Nem akarok többé fegyvert fogni a kezembe. Most Petrovics Mladen állt fel, és ő sétált az asztal körül, mindent megnézett a szobában, megállt Lusztig Kornél könyvei előtt. A könyveket Rézi az ablakok alatt a fal mellett rendezte el, amíg nem csináltatunk könyvespolco52
