Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 6. szám - Csiki László: Az erkély (Színjáték két részben)
Olga: Nem gondoltam volna,hogy veled kell megvívnom a harcomat. Te még az apádra sem emlékszel. Anna: Hát, majd mondja maga. Majd ismételgeti naphosszat: mi van, mit kell felejteni. Önmagunkat csak, Olga mama. Próbálja meg. Segít majd az érelmeszesedés. Olga (most nagyon öreges, de rátarti még): Nekem sok mindenem van. Nekem nehéz lenne. Anna: És akarja ezt a lakást is, ráadásul. Mi másért csinálná a cirkuszt? Egyen- ló'ség? Szabadság? Testvériség? Olga (kétségbeesve): Ember! Ez a hazám. Anna: Kiadva. Olga (sírásán): Nekem annyi mindent kellett... Anna: Nekem is. Olga: De kibírtam. Anna: Én is. Nem érdem. Élni nem kunszt, Olga mama. Olga: Nem, ezt az egyet ne mondd. Anna: És meghalni sem, ha már arról van szó. De ne hencegjünk vele, ha lehet. Félórája van. Döntsön. Marad? Akkor fürödhet. (Az ágyra mutat.) Az lesz a magáé. Menni akar? Menjen. De ötig!Unom. (Kimegy.) Olga: Nagyon régimódi vagyok, Péterke? Nocsak, nocsak, érzem, amint éppen kifelé megyek a divatból. És nem jön a helyembe semmi. Hallgatsz, mi? Ha megszólalnál, bocsánatot kérnél. Péter: Nem kell engem utálnia, Olga mama. De ha akarja, legyek én a célpont. Olga: Üljünk itt, és utáljuk egymást... Utólag derül ki minden, még az is, hogy én milyen voltam. Nem nagyon szerettem magamat, Péterke. Telefonálhatok? Péter (lemondóan): Kinek? Olga: Emlékszem a számokra. Nem változtak. Úgy képzeltem, ezek megváltoztatják a számokat, és nem adnak ki telefonkönyvet. Úgy soha nem találjuk meg egymást. De ezek ostobák. Péter: Józsi? Olga: Józsi. Péter: Utál engem. Orvos. Olga: Józsi. Ki más? (Olga tárcsáz. Péter kiveszi a János hozta csomagból a szilvóriumos üveget, beleiszik. Egy szál kolbászt lenget: a metronóm időmérő mutatójaként.) Olga (a telefonba): Jóska? Orvos kell. Nem érdekel, hogy a telefonodban egy ellenforradalmárt hallgatnak le. Nincs kódolva. Nincs elrejtve semmi, még a szívbajom se; tudnak róla. Számítanak rá. Nem érdekel, hogy egy mocsokfolt vagyok az életrajzodon. A nagyanyád vagyok. Az egyetlen vérrokonod. Egyedül vagyok, Jóska. Magamban beszélek már. A falnak. Az otthonom falainak mondom, hogy egyszer voltunk fiatalok; de késó'n. Igenis, akkor! Igenis, nincs bocsánat. És én nem hagyom, az életben soha többé nem hagyom, hogy meggyalázzák az otthonomat. Ráadásul azzal is megalázzanak, hogy felejtik a gyalázatot. (Csend.) Nem te vagy? Másik telefonon beszélsz? Ti mindig csak telefonban beszéltek, nem egymással. (Leteszik a kagylót.) Az istennel is beszélhetnétek így. Olyan messzi az a hang. (Péter időközben a többször meghúzott üvegből a padlóra önt valamennyit, és elbűvölten nézi.) Péter: Az alkohol cukorszármazék, az alkohol kékes lánggal ég. 38
