Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 6. szám - Csiki László: Az erkély (Színjáték két részben)

Péter (még mindig Ottóhoz): Tudja, hány osztályt engedtek maguk elvégezni nekem? Négyet! De én még Marxot is elolvastam. Olvasta Marxot?

Olga (elunja a nevetséges vitát): Halló! Halló! Azt mondja egyszer, Bécsben egy költő': egyezzünk meg, hogy az asztalnál üló'k mind zsenik. Úgy nem lesz vita. Vagyis, tűnjetek a bús fejébe! Zsófi, Ottó az én szobámba. Juci a fürdőbe, hátha megjött a víz. Ez azt jelentené, hogy gyó'ztek valakik. Péter marad.

(A felszólítottak elvonulnak. Hosszú csend.)

Olga: Ismerted te a férjemet, Péterke? Sokat veszítettél. O kirúgta volna ezeket, nem mint én. Az egész bandát, a lányával együtt. Aztán lement volna arra a térre, a tüntetők közé, és lelöveti magát, csakhogy ne kelljen hazajönnie. Olyan volt. Nem szerethettem. Nem lehetett. Nem hagyta. Most már öreg vagyok, ő meg nincsen: most már tudom, hogy... Nem tudok én semmit, Péterke. De annyira nem tudok: lehet, hogy most már szeretem is a férjemet. (Csend.) Nem ezt akartam mondani. Ide figyelj! Itt sebesültek lesznek, és halottak. Ez a rendje. Fel kell készülnünk rá. Szedj össze, amit lehet. Gyógyszert, kötszert. Gyűjts vizet. Lopj, ha nincs. Vizet lopni talán még nem bűn, s lehet, hogy statárium sincs még. Orvost majd hívok én, csak tedd közelebb a telefont. (Péter odahozza a készüléket.) Menj be Jucihoz. Leghátsó szoba, balra, tudod. Legyen végre egy jó éjszakája. Hülye, de attól még megérdelmi.

Péter: Olga mama....

Olga (már fáradtan): Halljalak.

Péter: Velem mi lesz? Nekem is le kéne mennem, közéjük?!

Olga: Nem arra való vagy te. Téged, Péterkém, előre elrontottak. Te húzd meg magad. Várd ki az idődet. Egyszer ilyenekre is szükség lesz biztosan. Most a tiszták halnak meg. Ezek között a mocskok között úgysem tudnának élni. (Péter elindul a jobb oldali ajtó felé, Olga felkacag és egy találóskérdést idéz, csúfolódva, de bátorítóan.) Dombon ülő Péterkének kilátszik a vörös lődörgője. Mi az?

Péter: Biztosan én, Olga mama.

Olga: Az erdei eper, te buta. A szamóca.

(Péter kimegy. Lövések hallatszanak. Olga imádkozni kezd, a maga módján.)

Olga: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben! Most hallgass rám egy kicsit. Elismerem,ha akarod, hogy néha elfelejtettelek, de most szükségem van rád. Nem hiszem, hogy ma éjjel lenne ideje másnak hozzád imádkozni; én vállalom. Védd meg ezeket a fiatalokat, bárkik legyenek, bármit akarjanak. Ha sokan vannak: igazuk van. Megtalálták egymást, és így, Uram, téged is megtalálnak, a sokaság igazi urát. Hagyj nekik időt. Köpj a szovjetekre. Adj békét nekik, könnyű szívet. Tudom, nehéz dolog lehet ez számodra most. De vedd ki a haragot a szívükből, de engedd szabadjára a pusztító igazságot mégis. Minket, bűnösöket pedig hagyj meg otthonunkban, mindannyiunkat, azokat is, akik megtagadtak, nemcsak Téged, de önmagukat is elárulták. Állítólag te teremtettél bennünket, Uram, és éppen ilyenekként viselj el, vállalj is akkor. Kötelességed. Amit pedig mások raktak ránk, elváltoztatva minket, elszakítva Tőled, azt vedd le rólunk, kérlek. Mert különben baj lesz.

(A jobb oldali ajtóban megjelenik József, Olga elhunyt lányának fia. Tizenhét éves. Sebesült, de nagyanyja ezt jóidéig nem veszi észre.)

17