Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 6. szám - Csiki László: Az erkély (Színjáték két részben)
Juci: Meg kell várnom a férjemet. Zsófia (még mielőtt kérdeznék): Meg kell várnom a férjemet. Olga (halkan)-. Várjatok, csak várjatok. Egyszer majd csak történik valami. (Ottó érkezik, kifulladva. Kopaszodó, kövérkés férfiú, zilált öltönyben, félrecsúszott nyakkendővel, kék felöltőben. Meglepi a népes társaság. Olgához fordul elsőnek.) Ottó: Mama! Olga: Az anyád! Ottó: Ezek... Olga: Ezek bizony. Ottó: Már ló'nek. Olga: Ezek, vagy azok? Vagy már mindenki? Ottó: A mieink, Olga mama. Olga: A tieid! Ottó: Én ezt nem fogom kibírni. Hogy az enyéim a mieinket... Olga: Jó, akkor csókold meg a feleségedet. Ha már megjöttél épen, egészségesen... (Ottó engedelmesen megcsókolja Zsófiát.) Zsófia: Elhoztál mindent? Ottó: Mertem hazamenni? Te elhoztad? Olga: Csókold meg Jucit is. (Ottó megteszi.) Juci: Ez meg ki a franc megint? Rajtunk fogják keresni... Olga: Pétert is! Puszit Péternek. Ottó: Melyik vagy az? (Rájön, egyetlen férfi van jelen rajta kívül, azt is próbálja megcsókolni, de Péter ellöki magától.) Olga: Megnyugodtál? Azt mondod tehát, Ottókám, bújtassalak el. Lásd, milyen szívem van, és milyen szobám. Az én szobámban dekkolhatsz a nejeddel. Jobbra az ajtó. Találsz ott női ruhákat is, ha úgy akarnál szökni. (Ezen kuncog egy kicsit.) Lehet, a Balsoj Balett balerinájaként látlak viszont. Ottó (a keményebbik, az igazi hangján): Magának áll most a zászló. De ne akarjon bosszút állni rajtam. Most túl könnyű volna. Maga ennél jobb. És jön még kutyára dér. Olga: Oroszok jönnek, te hülye. Oroszok! Vidd be, Zsófi, ne utáld annyira. Bújj melléje,nyugtasd meg. Egy nó' is jó valamire ilyenkor. Zsófia: Gyere, Oti. Ne telefonálj. Nincs kinek. Péter (fellázad)-. Olga mama! Ez a pasas... ez az elvtárs... Itt legyen? Egy kommunista? Ottó: Én a reform-szárnyhoz tartoztam, mindig is. Mindenki tudta. De maga sehova se tartozott. Maga sehol se volt. Maga senki se volt. Itt most azok vannak veszélyben, akik tettek valamit ezért az országért... Juci (halkan): Csak a népköztársaságért. Ottó (üvölt): Kd ez a taknyos itt? Milyen jogon ül be a mások lakásába? Embert csináltunk belőlük, és kitúrnak a saját házunkból. Péter (indulatos, és most kezdi gyártani a legendáját): Nekem ide menekülni kellett. Maguk elól. Mert üldöztek. Maguk üldöztek! A származásom miatt. Egyedül és csakis a származásom miatt. Juci (öntudatlanul is parodizálva): Én meg grófnő' voltam. Vagy szinte. Mindenesetre, le kellett hogy tagadjam. A férjem akadémikus lehetett volna, de agronómus lett... 16
