Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 6. szám - Csiki László: Az erkély (Színjáték két részben)
Zsófia: De én most félek. Olga: Az jó. Azt is meg kell tanulni, a félelmet. Zsófia: De hol lehet? Olga: Mindig a megfelelő' ember volt a megfelelő helyen. Most egy egérlyuk pont jó lenne neki. Ha nincs segglyuk, ahová bújjon. Zsófia: Azt hittem, idejön. Itt nem keresnék. Olga: Szerintem ezt is kiszámította. Direkt kiprovokálta, hogy utáljam, hogy senkinek se jusson eszébe itt keresni, ha szorul a kapca. Szar, de okos. Zsófia: Kértelek eddig valamire? Olga: Kértél. Zsófia: Most az egyszer. Telefonálj. Olga: Kinek? Ki most az úr? Na? Mindig is gyenge tanuló voltál. De a lábad, a melled, az jó volt. Még az enyémnél is jobb. De tőlem örökölted, úgyhogy ne vágj fel. Még a félvak számtantanárod is észrevette. Mert kitetted neki a pádból, szegénykémnek. (Kint lövések. A jobb oldali ajtóban megjelenik a némileg zilált Juci, nyomában a kipirult, zavart Péterrel.) Juci: Itt nem lehet megmosdani, Olga! Olga: Péterkém, szedd elő a gyertyákat a kamrából. Az áramot is el fogják venni. Péter (bátortalanul): Olga mama! Be kellene mennie innen. Olga: Hát, nem is akarlak látni, így. Péter: Hideg lesz. Még eső is lehet. Zsófia: Meg még más is. Olga: Hallani akarom. De nem a rádióból. Ha már nem lehetek ott, hallani akarom legalább. Egyedül. Hát nem értitek? Én vagyok a döglődő szamár. Ez az én erkélyem. Ez az én revírem. Zsófia: Anyu, ez azért sok. Olga: Megmondtam. Te az én szobámban alszol. Juci: És én akkor a Katalin helyére feküdjek? Olga: Áthúztam az ágyat utána. De előbb hozz nekem valami meleget. A te parasztkendőd jó lesz. Péter főzzön kávét. Teát is. Sokat. Tedd termoszba, Péter. Péter: Megint reggelig akar maradni, Olga mama? Olga: Maradok, amíg kell. Addig maradok, ameddig akarok. Péter: Lemegyek, megnézem, mi van, ha akarja. Olga: Vigyél magaddal tiszta gatyát. Szükséged lesz rá. Tudom én, mi van. Beszélnek, aztán rájuk lőnek. Ők visszalőnek. Segítségért kiáltanak, de még így is felbátorodnak a saját hangjuktól. Aztán viszik, hordják a sebesülteket. Kapualjakba, fal mögé. Bokorba. Mintha az védene. És mindenütt rettenetes bűz van. Péter: A bokorban is jobb, de még a fákon is. Oda kell menni, mindenkinek. Senki nem győz, mert minden vesztes újrakezdi. De akkor is... én is... Olga: Ülj és olvass! Péter: Elenged, Olga mama? Mert ha nem, úgyis megyek. Olga: Látszik, hogy istállóban nőttél fel. Péter (önérzetesen, már-már dicsekvőn): Nem önként. Engem, Júlia, kitelepítettek. Olga: A szüléidét, őket igen. De még ők is olyan önzők voltak, nem hagytak itt nálam. Van, aki szeret szenvedni. Nem mész sehova. Péter: Júlia, velem jön? 15
