Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - Kőhegyi Mihály: Régészetről, honfoglalásról, magamról

rohammunkával behordtuk a könyvtárba, ahol aztán hetekig rakosgattuk a polcokra őket. Valamikor, 1951 őszén egyszercsak megszólalt a telefon, engem kerestek. Sólymos Ede múzeumigazgató hívott, bár nem ismertük egymást. Elmondta, hogy a napokban Katymáron járt, mert valaki alagútról, arany- és ezüstpénzek előkerüléséről tett jelentést. A faluban érdeklődött, de mindenki azt a jótanácsot adta, hogy keresse meg a Vincét, vagy Ficencet (attól függően, hogy bunyevácot, vagy svábot kérdezett), mert ő ismeri a határt; mindenről, ami a faluban történt tud. Megkereste. Édesapám volt. Beszélgetésük során kiderült, hogy van neki egy Misi fia, aki Baján jár gimnáziumba. Nem nagyon használható ugyan semmire (értsd alatta a falusi munkákat), de éjjel-nappal bújja a könyveket. Ezek után hívott fel Sólymos igazgató úr, akivel megbeszéltünk egy találkozót. Másnap jelentkeztem, s ettől kezdve minden délutánomat a múzeumban töltöttem. Gyakorlatilag régészeti könyveket olvasgattam. Ma már tudom, hogy édeskeveset értettem meg belőlük, de valami mégis ragadt rám. Sólymos Ede és felesége akkor voltak fiatal házasok. Annyira a bizalmukba fogadtak, hogy kulcsom volt a múzeumi irodához. Jöttem kora délután, mentem késő este. A Pestről leránduló régészeknek, művészettörténészeknek segítettem a cipekedésben, a közlekedés megszervezésében. Nyaranta az ásatásokhoz is kijutottam. Nem csoda, ha végképp a régészet szerelmese lettem. Csakhogy voltak bizony ennek rossz oldalai is. Az iskolából egyenesen a múzeumba jöttem, a táskát ki se nyitottam a másnapi iskolába indulásig, a leckét elhanyagoltam. Váry Béla osztályfőnököm fizika-matematika szakos volt. Azokat a tárgyakat tanította, melyeket amúgy sem szerettem. Édesanyám évente egyszer felkereste, hogy csemetéje felől érdeklődjön. - Kőhegyi néni, hát ez a Miska gyerek nem tanul. Lenne esze, de nem használja. A taníttatás pénzén inkább vettek volna malacot. Az szép kövérre hízott volna. Levágják és lenne kolbász, szalonna, zsír, töpörtyű — mondta.

Másik alkalommal pedig: - Vettek volna inkább kotlóst. Az 21 napra kikeltett volna 16-18 kiscsibét, aztán ha ezeket újra elültetik, lett volna 16x16= 256 csirke,... és így tovább. A végén tízezres számok jöttek ki. Édesanyám szomorkodott, és a maga módján, halk szóval biztatgatott a tanulásra. Én próbáltam vigasztalni. Hasztalan. Végül mentő ötletem támadt. - Hol szoktad tartani a kotlósokat? - Hát az ágy alatt. - Na látod! Gondold el azt, ha leszakadt volna az ágy, és a kotlóst agyonnyomja. Akkor az első csirkék sem keltek volna ki. Ez hatott. Osztályfőnököm nyúzott, gyötört, minden órán feleltetett. Közben az órákról is elkért a múzeumigazgató. Néha napokig nem jártam iskolába, mert valahol a határban bócorogtam lelőhelyeket keresve. Osztálytársaim tudták a bogaraimat, s amikor jelentették a hiányzókat, nyomatékkai mondták, hogy a Kőhegyi hangyacsontokat gyűjt, Szűz Máriát fényképez. De ekkor már nem volt baj, hogy hiányzóm. Váry tanár úr kicsit elhúzta a szája szélét - ez jellegzetes mosolya volt —, és igazolta a napokat. Közben ugyanis volt a diákoknak több városi, megyei, országos történész-vetélkedője. Ezek mindegyikén szerepeltem. Látta tehát, hogy nem általában nem tanulok, csak bizonyos tárgyak (éppen az övéi) nem álltak hozzám közel. Nem volt szakbarbár, megértéssel fogadta és támogatta elhatározásomat. Nyaraimat úgy osztottam be, hogy mindig ásatáson lehessek. Leletek előkerülését május végén jelentettem, mikorára megindult az ásatás, már szabad voltam. így történt 1953-ban is. Bátmonostoron kengyelek, zablák, nyílhegyek kerültek napvilágra, mert a sírokról lefújta a szél a homokot. A Nemzeti Múzeumból lejövő régész (Szabó György) fiatalember volt. Jól megértettük egymást. Hivatalos jelentésében ezeket írta: "Ezek a leletek mind honfoglalás koriak. Ezután a Bátmonostorra vonatkozó történeti adatokat néztem át, valamint a bajai múzeum régészeti leletkataszterét, amelyet az irodalmi adatokból Kőhegyi Mihály gimnazista, a múzeum társadalmi munkatársa állított össze. " Az ásatás során három, igen hiányos csontvázat találtunk. (A hiányzó részeket a szél vitte el.) De hon37