Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - Kőhegyi Mihály: Régészetről, honfoglalásról, magamról

levizsgázom. Egy falumbeli bunyevác gyerek, Filipovics Máté, aki fölöttem járt, és kiváló tanuló volt, ingyen felkészített. Le is vizsgáztam sikeresen annak rendje- módja szerint augusztus végén. Másnap utaztam is Bajára, hogy visszairatkozzam egykori iskolámba elsősnek. Most már valóban a négyosztályos állami gimnáziumba. Érdeklődésemre jelentkezési lapomat kezdték keresni, de nem találták. Nem is találhatták, hiszen én ilyet májusban nem adhattam be, mert akkor még a VII. általánosba jártam, és előző nap tettem le a VIII. — at. - Hát akkor nagyon sajnálják, de nem vehetnek fel, hiszen nem is jelentkeztem - mondották. Hiába magyaráztam egyre kétségbeesettebben az irodistának a különleges helyzetet. Nem és punktum. Reményvesztetten utaztam haza. Nyertem a nyári tanulással 1 évet, és most a vaskalapos ügyintézés miatt 1 nap alatt elvesztettem. Mitévők legyünk? Édesanyám fogta magát, és beutazott Bajára, egyenesen Biczók Sándorhoz, az iskolák főfelügyelőjéhez. Hazatértét úgy lestük, mint zsidók a Messiást. Mosolyogva szállt le a vonatról. Elintézte, felvettek. Csakhogy nem a gimnáziumba, hanem a tanítóképzőbe, mely akkor 4 osztályos gimnázium volt egy rövid ideig, hála a sorozatos és értelem nélküli átszervezéseknek. Velem együtt került ide két hajdani tanárom Ozorai János fizika és Fátrai Károly magyar szakos. Vesztemre meg szerencsémre. Az utóbbi erősen sváb akcentussal beszélt, s mivel rajtam kívül nem ismert senkit, s nem tudta senkinek a nevét, hát minden órán feleltetett. Osztályfőnökünk Varga Károly volt. Ő a magyart tanította volna. Valami egészen különös módon kezelt bennünket. Órákon keresztül kikérdezett mindenkit, hogy honná»: jött, kik a szülei, melyik tárgyat szereti, hogyan állnak anyagilag, bírják-e fizetni az iskolába járás költségeit? Egy dadogó osztálytársunkat logopédushoz vitte, általában minden gondunkban, bajunkban segítségünkre volt. Közben magyarázott irodalomról, történelemről, ha- zafiságról, megszállásról, fogságról és Baja művelődéstörténetéről. Ez utóbbi és emberi magatartása döntő hatással volt rám. Akkor már tudtam, hogy nem lesz belőlem orvos, mérnök. Inkább a történelem vonzott, szűkebb hazám, a Bácska régmúltja érdekelt. A tanári könyvtárból a maga nevére kivette a Dudás Gyula szerkesztette Bács-Bodrog Vármegye monográfiájának két kötetét, és bizalmából hazavihettem. Egyetlen éjszaka végigolvastam a nem kis terjedelmű könyvet. Őszülő fejjel visszatekintve, azt hiszem, ez döntötte el pályaválasztásomat. Majd a szívem szakadt meg, amikor néhány hét múlva Varga tanár urat elvitték Pécsre, az akkor szerveződő főiskolára. Csakhamar kiderült, hogy a pedagógusi pályát nem nekem találták ki. A tanulással nem voltak alapvető bajok. Hanem az ének és a kötelező zongorázás, amit akkoriban még komolyan vettek a tanítóképzőkben, sehogy se ment. Alig vártam, hogy véget éljen a tanév, s szerencsésen megússzam. Már májusban jelentkeztem (okulva az előzőekből mindenféle felvételi lapot elölről-há- tulról kitöltve) hajdani iskolámba. Fel is vettek, csakhogy nem az előző osztályomba humán (latin) tagozatra, hanem a reálba. Püf neki. Kezdhettem lóhalálában bepótolni az ábrázoló geometriát, melynek alapjait osztálytársaim az előző évben már elsajátítottak. Az „ábrist” ifi. Éber Sándor festőművész tanár úr oktatta, aki bogaras, rigolyás agglegény volt, és ráadásul ebben az időben fülig szerelmes egyik kolléganőjébe. Ez még egy szilárd idegzetű embert is megvisel, hát még egy művészleiket. Ajaj! Az osztályból néhányan rendszeresen jártunk a könyvtárba. Művelődtünk, olvasgattunk, magyar dolgozathoz gyűjtöttünk anyagot. Minden könyvtáros ismert bennünket. Amikor a múzeum és a könyvtár szétvált, és a múzeum épületéből a könyvtár egy közeli házba költözött, természetesnek találtuk, hogy minket kértek meg a cipekedésre. Mennykő nagy kosarakban hordtuk át a könyveket. (Már múzeumi dolgozóként jöttem rá, hogy olyanokat is, melyek ott kellett volna maradjanak.) Amikor a szerzetesrendeket feloszlatták, teherkocsiszámra hozták a könyveket. A szállítómunkások ledobálták a rakományt a járdára, mi pedig éjszakába nyúlóan,

36