Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - Kőhegyi Mihály: Régészetről, honfoglalásról, magamról
Kőhegyi Mihály Régészetről, honfoglalásról, magamról A P jfélt ütött hangos kongatással a katymári toronyóra, mikor a csillagragyogá- sú éjszakában 1946 szeptember elején elhaladt púposán rakott parasztszekerünk a templom eló'tt. A lovakat is, a kocsit is kölcsönbe kapta édesapám a helybéli elöljáróságtól, ahol kisbíróként szolgált. A kocsi derekában 1 évre való élelem volt. Kolbász, sonka, szalonna, zsír, bab, liszt, hagyma, paprika, só — egyszóval minden, ami egy kosztos diák eltartásához szükséges, mert a háború utáni években csak így vállaltak bentlakó tanulókat a ciszterciek. A kocsi tetején a szétszedett falusi ágy, középen nagy dunyha és vánkosok. Azokba süppedve édesanyám és én, a 12 éves gyerek. Két évvel korábban is mehettem volna a bajai gimnáziumba, de 1944-45-ben nehéz idők jártak, ezért szüleim - féltve az orosz katonáktól - nem engedtek el az akkor messze idegennek számító Bajára. így hát a 4 helyett 6 elemit jártam ki, s csak aztán mentem gimnáziumba. Édesanyám elérzékenyülve, szeretettel simogatta ölébe hajtott fejemet, és azt mondta: Csak egyre kérlek kisfiam, rossz társaságba ne keveredj! Megígértem. (Ezt a történetet meséltem el később a város nagyhatalmú párttitkárának, amikor mindenáron, éveken át be akart szervezni a marxista- leninista esti "egyetemre" amit magunk között csak foxi-maxinak neveztünk — és hozzátettem: mit szólna édesanyám, ha most eléállnék és elmondanám mibe keveredtem? Soha többé nem hozta szóba az esti továbbképzést.) Már hétágra sütött a nap, amikor Bajára érkeztünk. Gyorsan leraktuk, átadtuk az élelmet az ezzel megbízott pap tanárnak, felállítottuk az ágyamat, és szüleim könnyes szemmel, nehéz szívvel hagyták itt egyetlen gyermeküket. Nekem sem volt könnyű, de mutatni nem akartam. Minek szomorítsam édesanyámat, aki amúgy is nehéz szívvel hagyta idegenbe fiát. Rend, fegyelem volt az iskolában és az internátusbán egyaránt. Meg kemény tanulás. A cisztereknél az volt a szokás, hogy első osztályba elképesztően sok gyereket vettek fel ezekben az években. Szerepet játszott ebben az állami iskolákkal való konkurálás is. Mi 82-en voltunk. Ebből egy negyedét már az első év végén megbuktatták, a másodikban megint egy tucat gyereket, és így ment ez az ötödik osztályig, amikor 20-30-ra beállt a létszám, akik aztán majdnem mind leérettségiztek. Közben kiderült, hogy az átszervezések során általános iskolások lettünk, azaz a VI. osztály elvégzése után Baján az V. osztályba kezdtem járni. A katymári jórendű diákból közepes lett. Az V. - VI. osztály újbóli elvégzése után, 1948 tavaszán a kommunista párt erős támadást intézett a "klerikális reakció" ellen. A szerzetesrendeket eltiltották a tanítástól, az internátust megszüntették. A 8 osztályos gimnáziumot 4 osztályosra szervezték át már előzőleg, az alsó tagozatosokat áttették a polgári fiúiskolába, melyet csak "libaszaros egyetemnek" tituláltunk. A színvonal nagyot zuhant, a követelmény igen alacsony volt. Az A osztályok (ezek voltak a gimnáziumból átvettek) átlagos tanulmányi eredménye 1-2 jegyet emelkedett. Ráadásul akkor vezették be a 7 jegyes osztályzatot. Itt jártam ki a hetediket. Szüleimnek nagy terhetjelentett taníttatásom. Édesapám kisbírói és édesanyám takarítónői fizetése bizony nem volt sok. Sohasem panaszkodtak, de én észrevettem küszködésüket. Elhatároztam, hogy a nyári szünetben megtanulom a VIII. osztály anyagát, és 35
