Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5. szám - Balla D. Károly: Előítéletek és beilleszkedési zavarok (Kárpátalja magyar irodalmáról)
Ilyen lenne a kárpátaljai magyar író? És aki nem ilyen, az vagy nem író, vagy nem kárpátaljai, vagy nem magyar? Ha meg mégis, akkor veszélyes játékot űző' individualista, gyökértelen kozmopolita, ártalmas avantgardista, s különben is: vagy ó'rült, vagy tehetségtelen, vagy alkoholista, vagy buzi, esetleg mind egyszerre? A fenti vélekedés nem is annyira önmagában veszélyes, hanem abban a tekintetben, hogy nem ritkán mint igény is megfogalmazódik, s ilyenkor áthömpölyög tárgyára, a kárpátaljai magyar íróra, aki esetleg igyekszik ezen elvárásoknak megfelelni, vélve, hogy az anyaország irodalmába csak e réven integrálódhat. És gyakran ebbéli vélekedésében nem is csalatkozik. Könyvkiadók, lapszerkesztők:, pályázatok hirdetői, műsorösszeállítók, irodalmi estek szervezői (és hallgatói!), találkozók rendezői stb. éppen és jellemzően ezt várják: a kárpátaljai irodalomról kialakult saját képüknek a visszaigazolását. Verset, novellát, regényt írni „csakúgy” ezerszámra tudnak Magyarországon; ha köztük publikációs teret, nevet, elismerést akarsz szerezni: írj kárpátaljai, kisebbségi, határon túli, kívülrekedt, megkeseredett, nemzetmentó', nyelvet őrző, történelmet és hazát sirató műveket, mert ezt te tudod a legjobban és leghitelesebben. Ezalól az elvárás alól kibújni: nem túl hálás vállalkozás. Kiválthat értetlenséget, kirekesztést, sőt: azon pályatársak rosszallását, akik már jól begyakorolták magukat a kipróbált formulák alkalmazásába. Új, más vágányra terelni irodalmunkat, elérni, hogy „csak úgy” írassék vers, novella, esszé Kárpátalján: alighanem a legfiatalabbaknak lehet csak kiváltsága. Azoké, akik nem születtek bele semmilyen nyomorító kultúrpolitikába, akikbe nem idegzó'dött bele semmilyen megfelelni-akarás kényszere, ellenkezőleg: kamaszos daccal fordulnak el mindattól, ami megrögzült, ami elvárt. *** Kárpátalja történetének eddig legsúlyosabb, 1944/45-ös sorsfordulója mindössze három írót talált a Szovjetunió kötelékébe szakadt magyar nyelvterületen: Sütő' Kálmánt, Sándor Lászlót és a néhány évig Beregszászon élő Gyó'ry Dezsőt. E réven őket akár a kárpátaljai magyar irodalom „nulladik nemzedékének” is nevezhetnén, ám generációt mégsem alkotnak, már csak azért sem, mert Gyó'ry már 1949-ben repatriált, s ezt tette 1962-ben Sándor László is. így a folytonoságot a múlt és jelen között a ma nyolcvanöt esztendős parasztköltő, Sütő Kálmán testesíti meg, az egyetlen olyan alkotó, aki az újabb írórajok indulása idején háború előtt megjelent kötetet tudott maga mögött (Lelkeket jöttem venni, Munkács, 1936). Az ötvenes évek elejére-közepére tehető az első nemzedék beindulása. Az évekig tartó csendet az akkor Bakó László néven publikáló Bállá László verseskötete törte meg (Zengj hangosabban, Ungvár, 1951). Ezt követték a további Balla-kötetek, majd a különböző almanachok (Új Hang, Szovjet Kárpátontúl, Kárpátok). Az ötvenes évek második felétől kezdődően már irodalmi életről is beszélhetünk, és a hatvanas évek derekára egy meglehetősen nagy számú és lelkes írógárda állt össze. A kötettel is jelentkezettek közül említsük elsőül a mai napig legnagyobb hatású és az anyaországban is jól ismert Kovács Vilmost, akinek 1965-ben megjelent és a forgalomból azonnal ki is vont regénye, a Holnap élünk, méltán hívta fel irodalmunkra a szélesebb és szűkebb szakma figyelmét, továbbá Szenes (Kroh) Lászlót, Szalai Borbálát, Csengeri Dezsőt és Lusztig Károlyt. És mielőtt abba az illúzióba ringatnánk magunkat, hogy ez már valódi nemzedék volt (és maradt), szögezzük le, hogy Kovács Vilmos 1977-ben, ötvenévesen, Csengeri Dezső pedig 1982-ben, ötvenhat évesen távozott el az élők sorából; Szenes László a hetvenes években Magyarországra, Lusztig Károly pedig néhány esztendeje/ Izraelbe költözött; Szalai Borbála, a többkötetes gyermekvers-író teljesen elhallgatott. így hát ahogy a „nulladik nemzedéket” is egyetlen író, Sütő Kálmán, úgy az elsőt is egyedül Bállá László képviseli mára. Nehéz tehát az irodalom folytonosságáról beszélni Kárpátalját illetően; ez, mint látni fogjuk, egyik oka annak, hogy mai irodalmunk nem működik szerves egészként (alább szólunk erről). Még az ötvenes években, illetve a hatvanasok első felében indult egy „átmeneti nemzedék”,amelyet hol az elsőhöz, hol a másodikhoz sorolnak. Ide tartozik a ma is aktív Kecskés 91
