Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5. szám - Balla D. Károly: Előítéletek és beilleszkedési zavarok (Kárpátalja magyar irodalmáról)
Béla, Ferenczi Tihamér, Balogh Miklós, illetve az időközben Magyarországra települt Györke Zoltán, Balogh Balázs (csak a kötettel rendelkező szépírókat említjük). Pályatársaiknál sokkal kedvezőbb csillagzat alatt indulhatott a hatvanas évek végén és a hetvenesek elején az új, általában másodiknak nevezett generáció. Ekkorra valamelyest felengedett a nemzeti kisebbségekkel szemben táplált kincstári bizalmatlanság, kialakult a Kárpátaljai magyarság intézményrendszere is (a magyar tannyelvű iskolák száma 100 körül mozgott, 1963-ban magyar tanszék nyílt az Ungvári Egyetemen, 1965-től részben, majd 1967-től teljesen függetlenné vált a korábban fordításos magyar nyelvű napilap, a Kárpáti Igaz Szó), és az évtizedekig szenvedett kulturális hermetizáció is megszűnt: a hetvenes évektől előfizethetővé váltak a magyarországi lapok, folyóiratok, „idegen nyelvű” könyvesboltjainkban megjelentek és nagy választékban hozzáférhetővé váltak a Budapesten kiadott legfrissebb könyvek; ha nagy nehézségek árán is, de kialakulhattak a személyes kapcsolattartás kommunikációs vonalai is. Az említett második nemzedék két jól elkülöníthető rajban indult. A hatvanas évek derekától főleg az említett egyetem magyar hallgatói körében és az ugyan fordításos, de olykor eredeti anyagot is közlő Kárpátontúli Ifjúság c. lap holdudvarában kezdődött az a szerveződés, amelynek először egy gépírásos irodalmi szamizdat (Együtt) lett az eredménye, majd megalakulhatott a Forrás Stúdió, amely utóbbi névadója is lett a javarészt fiatalokból álló alkotócsoportnak. Jelentősebb tagjai voltak: Bállá Gyula, S. Benedek András, Györke László, Fodor Géza, (Vári) Fábián László, Zseliczki József (tegyük itt is hozzá, a névsorban szereplők közül hárman hosszabb (Balia, S. Benedek), illetve rövidebb (Györke) ideje Magyarországon élnek). Szellemi vezérüknek, mesterüknek kezdettől Kovács Vilmost tekintették. A Forrás fiataljai igyekeztek megszabadulni az irodalmunkra addig jellemző témabeli és műfaji korlátoktól. Túllépek a sematizmuson, a magyar és európai műveltség hagyományaihoz igazodtak, felfedezték maguknak a vidék történelmi és szellemi örökségét, a néprajzi értékeket. Az érvényes kultúrpolitika ezt egy idő után nem nézhette jó szemmel, az alkotókat a szovjet valóságtól történt elidegenedéssel, dekadenciával vádolták, és a Forrás Sútdió egészét ért súlyos ideológiai bírálat lehetetlenné tette további működésüket. A felszámolt alkotócsoport „ellensúlyozásaként” a hetvenes évek elején alakult meg a József Attila Irodalmi Stúdió, mely újra „pártos alapokra” helyezte a legfiatalabbak fejlődését. Ám a Kárpáti Igaz Szó szerkesztőségének irányítása alatt álló húsz-huszonöt fős közösség (amelyhez idővel a Forrás legtöbb tagja is csatlakozott) rövidesen kinőtte a rá szabott kereteket, s ha nem is olyan látványosan, mint alig idősebb Forrás-béh elődeik, fokozatosan eltávolodtak a pártlap megkövetelte elvárásoktól. Ebben a később József Attila Alkotóközösség átalakult műhelyben teljesedett ki Füzesi Magda, Finta Éva, Dupka György, Horváth Sándor, Tárczy Andor, Nagy Zoltán Mihály, Kó'szeghy Elemér, Bartha Gusztáv munkássága (e körben kezdte pályáját e sorok szerzője is), és ez a szervezet szolgált keretül az idősebb pályatársak és a volt források működéséhez is (említsünk - a teljeség igénye nélkül — néhány nevet: Kecskés Béla, Balogh Balázs, Ferenczi Tihamér, Györke László, Bállá Teréz, Keresztyén Balázs, Vári Fábián László, Horváth Gyula, Demjén Miklós). A józsefattilásoknak kezdettől volt irodalmi fórumuk: a Kárpáti Igaz Szó hasábjain havonta közreadott Lendület, amelyet megjelenésének utolsó öt esztendejében (1984-1987) már folyóiratszerűen szerkeszettek és tördeltek (lapjait ki lehetett vágni az újságból, S összefűzve az éves termést külön sajtóorgánumként lehetett kezelni). Ezt egészítették ki az ötévenként megjelenő ifjúsági almanachok (A várakozás legszebb reggelén. Szivárványszínben, Lendület), amelyek 1987-tól éves rendszerességűvé és egységes cíművé váltak (Évgyűrűk '87, Évgyűrűk '88 stb.). A mindmáig leghosszabb életű irodalmi csoport a nyolcvanas évek derekára-végére nemcsak jelentős kulturális centrummá vált (ekkorra már képző- és fotóművészek, zenészek is tartoztak soraiba), hanem, úgy tűnt, egy kisebbségi csúcsszervezetté válhat. Az események azonban más fordulatot vettek. 1989 februárjában megalakult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), a figyelem az irodalomról, kultúráról (a Szövetség neve ellenére) a politikára terelődött és a régióban tapasztalható grandiózus társadalmi átalakulásoknak az írók is tevékeny részeseivé váltak. A józsefattilások szer 92
