Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5. szám - Sz. Kovács Miklós: Konvojban (A magyar-magyar viszonyról)
annak tisztázása nélkül, mennyire hajlamos a magyarországi népesség ilyen alapon szolidaritást érezni. Ha volt is akkor konjunktúrája a témának, arra nem lett volna szabad hosszú távon építeni, sem pedig a pártok közötti ellentétek témájává tenni. Ezzel érdekeltté tették az ellenfeleiket, hogy siettessék az ellenkonjunktúra megjelenését, amely azonban mindenképpen bekövetkezett volna. A második hiba, amit a gyakorlatban a többivel egyidőben és azokkal összefüggésben követtek el, az a kisebbségben élő magyarok támogatásának módja. Vagyis, hogy az alamizsnaosztás formáját vette fel. A segítséget fel lehet fogni, mint az agyelszívásért járó jóvátételt (a fizetség többszöröse lenne a mostani összegnek), hosszútávú befektetésként, hogy ez folytatódjon, és végül az árvízvédelem analógiájaként, amely közvetlenül nem hajt hasznot, csak az elmulasztása más nagyságrendekbe tartozó kárt okoz. A magyar adófizetők pénze elhanyagolható hányadának (a költségvetés kb. 0,01 %-a) nagy csinnadrattával alamizsnaként történő kiosztása meghozta a logikus következményeit. Korrumpáltatja a politikusokat és hivatalnokokat, akik rendelkeztek a pénzekkel, megaláztatja és korrumpáltatja a kisebbségieket, akik hozzájutnak ehhez, és irritálja mind a magyarországi, mind a kisebbségben élő közvéleményt. Az ún. támogatások alamizsnajellege azok szabályozatlanságában is megnyilvánul. A gombamódra elszaporodó majd elsorvadó alapítványok, ismertségek, viszontszolgáltatások, pártpolitikai érdekek szerint herdálták a pénzt, amíg ki nem merültek. Az Illyés Alapítvány megérte azt, hogy szabályozzák a működését, s bár most is érvényesülnek a pártpolitikai érdekek, személyes szimpátiák és antipátiák, a kezdeti szabadrablásos időszakhoz képest konszolidálódott a helyzet. Az alamizsnaosztók mindenesetre ezt már sokallják, hiszen létrehozták az Új Kézfogás Alapítványt. Ez elvileg abban különbözik az Illyéstől, hogy kultúra, politika helyett a gazdaság támogatása a célja. A gyakorlatban az, hogy visz- szahozza a pénzek elosztásának azt a teljes szabadságát, ahogyan az a kezdeti időkben folyt. A szabályozatlanság üzletággá tette a „támogatások” kiközvetítését, hasznavehetetlen árukat, szükségtelen szolgáltatásokat lehetett az adóalapból leírni segély címén. Többnyire úgy, ahogy az alapítvány megvette és kiközvetítette az adakozók árucikkeit és szolgáltatásait. Ez a rendszer elszaporította az ügyeskedőket a határ mindkét oldalán, mint holttesten a döglegyeket. Az üzlet nyélbeütéséhez szükség volt (van) neves kisebbségre vagy szervezetre, aki fedezi az akciót. Ez önmagában is ahhoz vezetett, hogy azok válhattak ismert kisebbségiekké, illetve azok a szervezetek juthattak pénzhez, akik benne voltak a hasonló bulikban. A magyar-magyar viszony anyagi része nem kivétel, hanem szerves alkotóeleme a kapcsolatok egészének. Az érvényes politikai stílus visszásságai okai és következményei is egyben azoknak a visszásságoknak, amelyek a pénzáramlás körül tapasztalhatóak. A Magyarországot kormányzó politikai elit fő motivációja, hogy minél kevésbé korlátozzák mozgásszabadságát a kisebbségiekkel szemben fennálló kötelezettségek. E negatív cél elérése érdekében kifejtett legfőbb aktivitás a kisebbségben élő magyarok szervezeti manipulálhatóságának növelése. Vagyis a magyar külpolitika abban érdekelt, hogy figyelmen kívül hagyhassa a többi magyar közösség igényeit, ezt pedig azok vezetőinek kézbentartásával óhajtja elérni. Ha nem artikulálják igényeiket, semmilyen érdek sem érvényesülhet. A problémák megoldása helyett azok elhallgatására tesznek tehát erőfeszítéseket, vagyis a 78
