Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5. szám - Sz. Kovács Miklós: Konvojban (A magyar-magyar viszonyról)
katasztrófák' előidézésnek régi, sokszorosan bevált módszerét — a tüneti kezelést - alkalmazzák. Teljesen nyilvánvaló tehát, hogy a magyarországi politikai elit ellenérdekelt a magyar-magyar viszonyrendszer tisztázásában. Amennyiben általánosan elismertté válna, hogy a Kárpát-medencében éló' magyar közösségek hatékony támogatása hosszútávú államérdek (nemzeti érdek), a magyarországi politikacsinálóknak fel kellene hagynia az évek óta tomboló pótcselekvéssel és színvonaltalan mellébeszéléssel. Az államérdek tisztázása helyett még mindig gyakran elhangzik olyan fából vaskarika jellegű deklaráció, mint a magyar külpolitika hármas prioritása. Egy politikai döntés meghozatalakor csak egy prioritás lehetséges, márpedig, még a cselekvés elmaradása is döntés következménye. A tényleges prioritást viszont félreérthetetlenül kirajzolják a tényleges politikai lépések. Nem lehet kétséges, hogy a magyarországi külpolitika elsődleges célja az európai integrációhoz való csatlakozás, amiért bármit kész feláldozni. Azt nem tudom megítélni, hogy Nyu- gat-Európa döntéshozói mennyire hasonlítanak egy szigorú, de igazságos tanító bácsira, aki szereti és megjutalmazza a buzgómócsing nebulókat. Azt azonban biztosra veszem, hogy egynéhány millió menekülttel elárasztott Magyarország nem kapja meg az átmenő jegyet. Az egymásrautaltságtól Magyarország még akkor sem szabadulhat meg, ha sikerül meggyőznie a „Nyugatot”, hogy semmilyen körülmények közt sem keveredik konfliktusba a szomszédaival az elnyomásuk alatt élő magyarok miatt. Mindehhez járul még az a tényező, hogy a nacionalista államhatalom nyomása a magyar kisebbségek ellenállásával egyenes arányban nő. Minél jobban meggyőződnek a magyar állam passzivitásáról, annál jobban fogják provokálni a kisebbségi magyarokat. A kisebbségi politikusok pedig a kétfrontos küzdelemre kell hogy berendezkedjenek: az államnacionalizmus és a velük mindenáron kiegyezni akaró magyar kormányzat ellen. Az utóbbi, bár a közvélemény nyomásával (most már) nem kell számolnia, még nem szánta rá magát, hogy a torpedók és vízalatti aknák mellett ágyúkat is használjon a konvoj kisebb hajóval szemben. Úgy tűnik, a magyarországi politikai elit ezt azért el akarja kerülni. Érdekei érvényesítése végett inkább a kisebbséget távirányítás alá helyezéseivel próbálkozik vagy legalább olyan patthelyzetet előidézni, amely lehetetlenné teszi, hogy a magyar kisebbségeket képviselő politikusok hatékonyan manőverezhessenek ellenfelükkel szemben. Ehhez mindössze szervilis kisebbségi politikusokra van szükség, illetve azok szervezeteire. Ha nincs több politikai szervezet, akkor a kézbentartható politikusok túlsúlyát próbálják biztosítani, ha ez nem megy, akkor alakíttatnak velük külön szervezetet. A magyar történelem közimert ténye, hogy a kommunista párt igen sok nyilas aktivistát vett át a háború után. Kis ország: nem jut több csőcselékre. Ez hatványozottan igaz a magyar népcsoportokra. így teljesen logikus az, hogy a többségi nemzet és budapesti bábjátékosai osztozni kénytelenek kisebbségi magyar klienseiken. Természetesen ez nem okoz nehézséget, mivel az érdekek és a funkciók közösek: a kisebbségben élő magyar közösségek tényleges érdekeinek érvényesítését kell blokkolni a legegyszerűbb módon - az azokat megjeleníteni képes politikusok háttérbe szorításával. Az egységeknek és megosztottságnak nincs önálló értéke ebben a tekintetben. Ha egy egységes szervezet kényelmetlen, akkor a pluralizmust hangsúlyozzák, mint elsődleges értéket. Amennyiben az „egyik” szervezet bizonyul intranzi79
