Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5. szám - Dömöcki András: A novemberi manifesztum
Dömöcki András A novemberi manifesztum A-*■ szovjet haderő 1944. október 27-én vonult be Ungvárra. Két hét múlva, november 13-án, a 4. ukrán front parancsnokságának 0036 sz. parancsa elrendelte, hogy a magyar és német nemzetiségű hadköteles (civil!) személyeket (mindenféle nemzetközi joggal ellentétesen) hadifogolytáborokba kell gyűjteni, az NKVD kíséretével. Másnap háromnapos kötelező' közmunkára szedték össze a férfiakat. Hivatalosan a 18-50 közöttieket, a gyakorlatban azonban 16-tól 60-ig vitték, akit értek, „málenki robotra”, a szolyvai gyűjtó'táborba. Akik az utat és a szolyvai tábort túlélték, azokat a Szovjetunió belsejébe hajtották: Kárpátalja abg kétszázezres magyar lakosságából 40.000-et. A kollektív büntetést kevesen élték túl. Megtizedelték az értelmiséget, szibériai, sarkvidéki táborokba hajtották a papságot. Lehetséges, hogy a sietség oka Kárpátalja és Ukrajna gyors „újraegyesítésének” moszkvai követelménye, az azonnah szovjetizálás ukáza volt. (1949 tavaszán Kárpátalján is feloszlatták a görög katolikus-unitus egyházat, és eró'szakkal a pravoszláv egyházba olvasztották. Azokat a - ruszin és magyar görög katolikus papokat, összesen 129-et, akik nem voltak hajlandóak pravoszláv pópának állni, Szibériába vitték. A magyar görög katolikus lakosságot pedig ukránnak tüntették föl.) A kárpátaljai magyar holocaust kezdetét, az állampolitika rangjára emelt népirtást, nemzeti és vallási megkülönböztetést, a magyar lakosság teljes megfélembtését követően rögtön megszervezték a Kárpátontúli Ukrajna népbizottságainak első kongresszusát Munkácson, a Peremoha (győzelem) moziban. Máig ismeretlen, hogy az 1944. november 26-án megtartott kongresszus „küldötteit” kik választották meg és hogyan, hiszen választásokat nem írtak ki. A legfiatalabb „küldött", Marija Sztudenyak, pedig abghanem csak 17 éves volt akkor. Ismert azonban, hogy sokan nem is tudták, milyen gyűlésre hívják, viszont érkezésük után a teremből már a mellékhelyiségbe se engedték ki őket addig, amíg meg nem szavazták Kárpátalja „újraegyesülését” a Szovjetunióval. Az erőszakos szavaztatás körülményeiről számos történet kering - ahogy ilyenkor lenni szokott, olykor nagy eltérésekkel. Abban azonban mind megegyezik, hogy NKVD-s szovjet katonák felügyelete alatt a csatlakozást meg kellett szavazniuk. Az egyik történet, amelynek forrása egy NKVD-s katona, aki 1944. november 26-án ott volt a Peremoha moziban, így hangzik: „Tele volt a mozi terme, elöl az asztalnál egy orosz tiszt elmondta a gyűlés célját: Kárpátalja hovatartozásáról kell dönteni. Kárpátalja Csehszlovákiához, a Szovjetunióhoz, vagy Magyarországhoz tartozzon-e? A legtöbben Csehszlovákiát akarták, utána következett Magyarország, a legkevesebb híve a Szovjet-Ukrajnához való csatlakozásnak volt. A tiszt mtett, géppisztolyos pufajkások állták el az ajtókat, a tiszt újra feltette a kérdést, ki van amellett, hogy Kárpátalja Szovjet-Ukrajnához csatlakozzon? És kezdetét vette a választási procedúra.” A kongresszus határozata ma is érvényben van, miképp a Benes-i dekrétumok is. Ungvári magyar egyetemisták és értelmiségiek 1971 októberében beadvánnyal fordultak a szovjet kommunista párt területi bizottságához. A beadványban többek között azt kérték, hogy a hatóságok semmisítsék meg az 1944. november 26-i manifesztum magyarellenes passzusait. A válasz: zaklatás, rendőri atrocitások. A kontesztálók azt hitték, hogy helyi túlkapás áldozatai lettek, ezért megismételték az akciót, s a Szovjetunió fennállásának ötvenedik évfordulóján, 1972 tavaszán második beadványukkal az SZKP KB PB-hez és a legfelsőbb tanács elnökségéhez fordultak. Az eredmény: egyetemi kizárások, kényszerka55
