Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5. szám - Dömöcki András: A novemberi manifesztum
tonaság, állandósult rendőri érdekló'dés, végleges útlevél Magyarországra... Kovács Vilmos ezután volt kénytelen Magyarországra áttelepülni. (A manifesztum magyarázattal szolgál arra is, hogy a millecentenárium évfordulóján miért tiltották be a honfoglalás megünneplését és az emlékműállítást a Vereckei-hágón.) A novemberi manifesztum szövegét újrafordítottuk, hogy az eredeti hangját, hangulatát híven adjuk vissza, azzal a megjegyzéssel, hogy nem ez és nem ilyen volt a kárpátaljai közhangulat: ez a szovjetizáló eró'szak hangja és hangulata. A viszonylag ismert magyar változat (a források szerint) a Munkás Újságban jelent meg, több mint féléves késéssel, 1945. június 3-án. Magyarellenességén tompítottak, és az „újraegyesülés” szót következetesen „egyesülésnek” fordították. A kiáltványt az ukrán politika legitimációs alapjai egyikének tekinti ma is, évfordulóit, ahogy a szovjet időkben is, megünneplik. Erről ad képet a manifesztumot követó' sajtószemle. (A manifesztum ukrán szövege a magyar nyelvű „Kárpáti Kalendárium — 1975” második oldalán jelent meg Kárpát Kiadó, Ungvár, 1974.) Kiáltvány Kárpátontúli Ukrajna Népbizottságai Első Kongresszusa Kárpátontúli Ukrajnának Szovjet-Ukrajnával való újraegyesítéséről Kárpátontúli Ukrajnára örömteli történelmi nap köszöntött. A hős Vörös Hadsereg segítségével levetettük a német-magyar igát. Véget vetettünk a magyarok és az összes idegen sok évszázados uralkodásának Kárpátontúli Ukrajna öröktől fogva ősi ukrán földjén. Kárpátontúli Ukrajna Népbizottságainak Kongresszusa az egész Kárpátontúli Ukrajna lakosságának nevében köszönetét mond a német-magyar megszállókat kiűző daliás Vörös Hadseregnek, amely harci zászlain örömet és boldogságot hozott népünknek. Dicsőség a Legfelsőbb Főparancsnoknak, a Szovjetunió Marsalljának, apánknak, JOSZIF VISSZARIANOVICS SZTÁLINNAK! Anyaföldjétől, Ukrajnától való évszázados elszakítottságában a kárpátontúli ukrán nép végzetszerűen ki volt téve a nyomornak és a kihalásnak. A kárpátontúli ukrán lakosság túlnyomó többségét, a parasztságot megfosztották földjétől. Népünk vérrel és verejtékkel szerzett kincsei a magyar és más külföldi elnyomókat gazdagították. Nyelvünket üldözték, iskoláinkat bezárták, az ukrán nemzeti kultúrát irtották és megsemmisítették. Népünk kiszorult szülőföldjéről és kihalásnak indult. 1826-tól kezdve az éhség, a nyomor és a megaláztatás elől a kárpátontúli ukránok százezrei kénytelenek voltak idegen országokba emigrálni. Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése, amelyben Kárpátontúli Ukrajna gyarmati sorban létezett, nem vezetett el Kárpátontúli Ukrajna nemzeti, gazdasági és kulturális újjászületéséhez. Hazánkat ismét elszakították anyaországától, Ukrajnától. Az 1919-ben Saint- Germainben kihirdetett egyezmény, amelynek értelmében Kárpátontúli Ukrajna a Csehszlovák Köztársaság keretein belül ún. „autonómiát"kap, sohasem valósult meg. Ráadásul az Ausztria-Magyarország romjain létrejött Csehszlovák Köztársaság elnevezésében sem jutott hely kárpátontúli ukrán népünknek. Az ukránokat minden vezető állami hivatalnoki állásból kiszorították. Kárpátontúli Ukrajna számára azonban az 1938-as esztendő, s az azt követő hatesztendős magyar rabság volt a legnehezebb. A csehszlovák kormány abban a reményben, hogy megmenekül a hitleri Németország megszállása alól, a magyar fasiszták rabságába adott bennünket. Egyetlen tiltakozó hang, egyetlen lövés nélkül, hogy megmentsék Csehszlovákiát, velünk fizettek a német-magyar imperialistáknak. Kárpátontúli Ukrajna váltópénz lett a nemzetközi küzdőtéren. 56
