Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5. szám - Tóth István: Ruszin autonóm törekvések és Trianon
Az 1848-49-es magyar forradalom leverése után a neoabszolutizmus elvei alapján működő császári adminisztráció Magyarországot öt kerületre osztotta, melyek fölött az osztrák belügyminisztériumnak alárendelt pesti Helytartótanács gyakorolt felügyeletet. A lázadó magyarokat büntető centralizált testület soraiban előszeretettel alkalmazott nemzetiségieket, akik - nem sejtve még az osztrák-magyar kiegyezést - a bécsi irányítástól immár magyarellenes éllel — saját nemzeti törekvéseik megvalósulását remélték. Ruszin nemzeti mozgalmak, irányzatok A ruszinság, mint sajátos politikai és kulturális individuum 1849 után lépett színre. Ez az individuum azonban még a nyelvi-kulturális ébredés szakaszában tartott, s nem rendelkezett azokkal a keretekkel és intézményekkel - tartományi gyűlés, szabor, egyházi autonómia, stb. - amelyek a nemzeti törekvéseket politikailag magasabb színtérre emelhették volna. Az önazonosságkeresés zavaraival küszködő ruszin nemzeti újjászületési mozgalom hamis csapásokon indult. Az orosz cári csapatokkal való találkozás a ruszin értelmiség egy részében torz azonosságtudatot alakított ki: a nyelvi ha sonlóságból azt a következtetést vonták le, hogy ők a nagyorosz nép része. Ez a russzofil irányzat, melynek szellemi atyja a Zemplén megyei Ercfalván (Rudlovo) született Dobrjanszkij Adolf (1817-1901) volt, a ruszinságot oroszként definiálta, s irodalmi nyelvként az oroszt kívánta meghonosítani. A russzofil irányzat aranykora 1849-től gyakorlatilag az osztrák-magyar kiegyezésig tartott, magyar- országi terjedését nagyban segítette az a tény, hogy a kárpátaljai és a galíciai ruszofilek szoros kapcsolatokat építettek ki egymással. Dobrjanszkij, aki 1849-ben a bécsi udvar megbízásából a bevonuló orosz csapatok mellett magasrangú polgári biztosként tevékenykedett, s ezért ugyanezen év decemberében cári kitüntetésben részesült, a russzofil szellemiséget favorizálva sokat tett a fiatal ruszin értelmiség társadalmi felemeléséért. Ez módjában is állott, hiszen 1849-50 között ő volt Ungváron a helyhatóság vezetője. Hathatósan járt közbe annak érdekében, hogy a „valóságos orosz” ifjak Ung megyében közszolgálati pályára kerüljenek. Az ő aktív közreműködésével alakult meg 1861-ben Ungváron a russzofil ruszin értelmiséget tömörítő Szent Bazil Társaság, ő ambicionálta a helyi cirillbetűs újság, a Szvet elindítását, s neki köszönhető a könyvkiadás megszervezése is. A russzofil mozgalom politikai programját 1861-ben fogalmazta meg, s kezdte el szélesebb körben terjeszteni. Ennek előzménye az abban az évben megtartott képviselőválasztás, amelyen Sáros megyei jelöltként sikeresen szerepelt, ám a képviselőházi igazolóbizottság az orosz intervencióban vállalt szerepe miatt nem fogadta el a mandátumát. A képviselőházban elmondani kívánt programbeszédét ezért Bécsben először németül, majd oroszul adatta ki. A beszéd főbb követelései az alábbiakban foglalhatók össze: „1. Azokon a vidékeken, ahol az orosz nép lakik, akár egyedül, akár a szlovákokkal vegyesen, orosz, vagy szlovák-orosz fővárosok létesíttessenek, s ott minden ügyet oroszul intézzenek. 2. Ezekben a fővárosokban az alispán, a szolgabíró és a tisztviselői kar az orosz-szlovák nép soraiból kerüljön ki, s független legyen a magyar uraktól. Az orosz, vagy szlovák-orosz fővárosok saját distriktust alakítsanak, s abban orosz bíróság legyen,valamint orosz felsőfokú tanintézetek (jogi akadémia, gimnázium). Az orosz nép előtt nyittassék meg a művelődés útja. 3. A magyar47
