Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény) III. rész

vízbe, nekiállt lemosni a feketeséget az öccse arcáról. Török Ádám az asztalhoz ült, és megkérdezte tőlem:- Van ebben a házban valami innivaló? A verbászi kocsmában nem akartak kiszolgálni. Pedig nagyon szomjas vagyok. Verbásztól idáig szomjaztam a szekéren, miközben a sógorod a hátam mögött jajgatott.- Én is megszomjaztam — mondtam.

Eperpálinkát hoztam ki a spázjból. Török Ádám az első poharat egyből felhajtotta, aztán ismét töltött magának. Én csak lassan iszogattam. Rézi lemosta az alvadt vért, Péter dagadt arca így sem lett sokkal szebb, a fél szeme még mindig lecsukódott, az orra duplájára nőtt és elferdült, a bőre az arcán és a homlokán több helyen felrepedt, a lemosott sebekből vér szivárgott. Péter most nem jajgatott, időnként azonban keservesen felnyögött.- Húzd le róla az inget - tanácsolta Török Ádám Rézinek. - Azt hiszem, hogy az oldalán és a vállán is lesz mosogatni való. Az is lehet, hogy eltört néhány bordája.

Rézi lehámozta öccséről az inget, Péter oldala, melle és válla is véres volt. A lavórban a víz már teljesen megpirosodott, kivittem és kiöntöttem Rézi rózsafái alá, friss vizet húztam a kútból, hogy Rézi azzal folytathassa testvére tisztogatását. Visszaültem az asztalhoz, és megkérdeztem Török Ádámától:- A verbászi kocsmában kapartad össze?- Ott. Nem messze a kórháztól.- Milyen kocsma az, ahol agyonverik az embert?

Most már Török Ádám is lassabban iszogatott, csillapodott a szomja, elégedetten könyökölt az asztalra.- Hogy milyen kocsma? Olyan, mint minden kocsma a világon. Sőt, csöndesebb. A verbászi sváb iparosok járnak oda sörözni. Békés életű pékek, papucso- sok, molnárok, hentesek. Én is leülök oda néha, amikor meglátogatom szegény anyámat a kórházban. Hangulatos, vidám hely, a németek már kevés sörtől is jókedvűek lesznek. Ma is betértem, kicsit meglepődtem, amikor láttam, hogy négy-öt derék iparos egy földön heverő vöröshajú embert rugdos. Nem sokat törődtem vele, felőlem a verbászi németek úgy intézhetik egymás között a dolgukat, ahogyan akaiják. Aztán jobban odanéztem, és ráismertem Krebs Péterre. 0 feküdt a földön. Akkor már nem volt könnyű ráismerni, az arca igencsak megváltozott, de szerencséjére mégis ráismertem. Ezt a sógorodat sohasem kedveltem. Dehát mégis szenttamási ember, és a te rokonod. Odaszóltam a sváboknak, hogy hagyják abba a rugdosást. Nem hagyták abba. Erre odamentem és kettőt leütöttem közülük. Körülfogtak, engem is a földre akartak fektetni, akkor már elő kellett vennem a késemet, és az egyik papucsosnak vagy hentesnek egy kicsit megmetszettem az arcát. A szájától a füléig. Nyakába csörgött a vére és nagyon üvöltött. Az ilyesmi leállítja a tapasztalatlan verekedőket. Néha még a tapasztaltabbakat is. Mármint a vér és a fájdalmas óbégatás. A békés természetű verbászi német iparosok is leálltak. Eloldalogtak a közelemből, a vérző papucskészítőt abajgatták. A kocsmáros azonban nem volt hajlandó italt adni nekem, pedig nagyon szomjas voltam. De hát nem vagyok veszekedős ember, eltettem a késemet, vállamra vettem ezt a tohonya Pétert, kivittem a kocsmából és feldobtam a szekérre. A biciklijét is mellé raktam. Olyan gyorsan jöttem, ahogyan a lovam bírta. A sógorod sokat jajgatott út közben.

28