Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 4. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - VI. rész)

— Megsemmisült az egész hatodik hadsereg. Tízezrével haltak meg az emberek.

— Vagy inkább százezrével - mondta Péter. - Bután és haszontalanul. És nemcsak a németek. Nem biztos hát, hogy mindenki ugyanazért gyászol.

— Nem szabadna elveszítenünk ezt a háborút is — mondta Hans Kohlmayer.

Johann Schank fölemelte jobb kezét, és kicsit úgy kezdett el szónokolni, mint Aradi József annak idején a felrobbantott honvédek koporsóinál.

— Gyászolunk, mert így is kifejezzük tiszteletünket és nagyrabecsülésünket a sztálingrádi hősök eló'tt. Sohasem feledkezünk meg róluk. Ez azonban nem azt jelenti, hogy elveszítjük a háborút. A német hadsereg a legerő- sebb hadsereg a világon, a német katona a legjobb katona a világon. És minden télre újabb tavasz jön. Ez a kemény tél is véget ér egyszer, az oroszok megint szaladni fognak egészen Szibériáig, vagy még tovább.

— Azt hiszem, hogy most éppen a német katonák futnak — mondta epésen Péter. — Ami nem lehet könnyű munka ebben a nagy hóban. Tavaszig rettentően elfáradnak. Nem lesz erejük üldözni az oroszokat.

— A német katona sohasem futamodik meg — mondta Johann Schank, és ismét fölemelte a kezét. — Mindig csak előre megy.

— Vagy meghal - morogta Péter.

— Vagy inkább meghal. Mert tudja, hogy a győzelemért hal meg. Azért, hogy a tisztességes embereknek jó életük legyen, és hogy sohasem kelljen félniük semmitói.

— Még a kommunistáktól sem - mondta Stefi.

— Ezt a mételyt gyökeresen kiirtjuk — fogadkozott Johann Schank.

Stefi elgondolkodva nézte az öccsét, majd megcsóválta a fejét.

— Néhány kommunistát azért megtartunk mutatóban. Az öcsémet is. Őket majd jó pénzért a vásárokon fogjuk mutogatni.

— Tehát minden a legnagyobb rendben lesz - sóhajtotta Péter. - Mindenütt győzelem, a métely kiirtva... Akkor miért ez a nagy szomorúság?

— Te is elég szomorúnak látszol - jegyeztem meg.

— Nem a sztálingrádi hősök miatt. Az hiszem... Biztos vagyok benne, hogy a második magyar hadsereg is elpusztul.

— Erről nem írnak az újságok — mondta Hans Kohlmayer.

— Majd írni fognak róla. Meg másról is. Ha majd egészen közelről halljuk az ágyúdörgést, és Karinak hirtelen fellendül az üzlete.

Karl Junger, aki asztalos és koporsókészítő volt, ijedten meredt Péterre.

— Isten óvjon az efféle üzlettől.

— Itt már sohasem fognak ágyúk dörögni — mondta Johann Schank.

— A munkások államát nem lehet elpusztítani - mondta Péter. - Valamelyik orosz téllel eljön hozzánk a Vörös Hadsereg is.

— Örülnél neki? — kérdezte Stefi.

Péter összehajtogatta és visszatette zsebébe az újságot. Lassan, megfontoltan válaszolt.

— Örülnék neki. Mert akkor mindenkinek jobb élete lesz. Nemcsak a téglagyárosoknak és a lókupeceknek. A szegény magyar katonákat azonban sajnálom. Felelőtlenül a vágóhídra küldték őket.

75