Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Bogdán László: Az erdélyi sorsverkli avagy „A mindenség kalapja alatt”
Bogdán László Az erdélyi sorsverkli avagy „A mindenség kalapja alatt” „Vásárban voltunk adtak-vettek Csúcsa fölött cifraszűr-őszök Szálltak hímzett koldustarisznyák Cigányzenével alkudoztak Aldomáslesők eszelősök” l . Előző, Kovács András Ferenc Költözködés és Lelkem kockán pörgetem című köteteiről szóló jegyzeteinkben (A hét 1994. január 21 és július 15) már írtunk a „fiatal” költő ornamentikus költői személyiségéről, eleven, az olvasókat megszólító manierizmusáról, a citátumok, bujkáló idézetek kiemelten fontos szerepéről ebben a kibontakozó költészetben, ama nem mindennapi képességéről, hogy egyszerűen „mindenre” képes, bármely költő előd stílusában tud és mer beszélni. írtunk KAF szerepjátszó hajlamáról is, arról a heves, szokatlan, csillapíthatatlan erejű vágyáról, hogy halott és eleven költőket egymás után „egyszerre” szólaltasson meg, keltsen életre egy-egy vers erejéig; maskarádék, álarcok, maskarák iránti szenvedélyéről is. Míg a Költözködés Ezra Pound, a novecento az irodalmi és nem irodalmi költözködés, a szarkazmus, a gúny, tágabban a szatíra jegyében állott, a Lelkem kockán pörgetem egyértelműen a dal felé mutatott, Weöres, Mozart (és József Attila!) jegyében állt. Az új, a könyvhétre megjelenő kötet: az Üdvözlet a vesztesnek viszont teljesen más. Újra „új” és „új” és „új” arcait mutatja e stílusokkal, rímekkel, ritmus-képletekkel zsonglőrködő költőnek. Háttérzenének el-elhalkulva és felerősödve, de leállíthatatlanul, elnémíthatatlanul szól az erdélyi sorsverkli!... Mintha ez az Ady és Széchenyi, Kölcsey és Kazinczy, Szenczi Molnár Albert és Károlyi Gáspár szellemét, tanításait, sorsát újra meg újra merészen, nagyralátóan megidéző kötet - ellenpontként újra szatírákat is beemelve a körbe -, egy interjúban elhangzó vallomás bizonyíték-sorozata lenne. Az éppen megszűnő (vagy átalakuló) Magyar Napló legutolsó, még a leváltott, „régi” szerkesztőség által jegyzett számában jelent meg Egy majdnem középkori írástudó címmel hosszú beszélgetés a költővel. Itt mondja el, hogy „... bizonyos - nyilvánvalóan nem azonnali honérzeményekre licitáló - erdélyiség - talán tetten érhető az én verseimben is. Ez számomra természetes, sorszerű, naponta megszenvedett, ám ugyanakkor nagyon ambivalens állapot is. (...) Az erdélyiség hagyományai (hogy így mondjam) ugyanis roppant gazdagok! Igen sokrétűek és sokszínűek... Talán több-kevesebb böcsülettel vállalhatók is... De valahol mégsem elégségesek, hiszen az íróiét, az írás léte, maga az alkotás nem kizárólagosan erről, hanem sokkal többről szól. Többről kellene szóljon... Valamiféle univerzalitásról - túl a helyi specifikumokon... Avagy azokkal együtt.” 61
