Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Bogdán László: Az erdélyi sorsverkli avagy „A mindenség kalapja alatt”
Nos, ennek a vallomásnak megejtő bizonyítéka a könyv, amely szerzője szerint, erről ha jól emlékszem szellemesen csipkelődve, közvetlenül a kötet megjelenése után, valamikor a nyáron számolt be Bölöni Domokos a Romániai Magyar Szó-ban: — „nem a Nobel-díjas verseinek gyűjteménye!”... 2. De ne szellemeskedjünk feleslegesen, elég szellemes és elegáns, felkavaró és tragikusra hangolt — az állandó szarkasztikus ellenpontok, dühödt bökversek ellenére is — a könyv. Elszoktunk attól, hogy valaki költő kötetekben gondolkozzon! KAF - ezt is írtuk az év elején, első jegyzetünkben - elég szerencsétlen korban, az aranykorszak végén az eldurvuló kulturális irányítás évadaiban, a cenzúra eszeveszett utóvédharcai közben kezdte pályáját; kiadott két vékonyka verseskönyvet, de vitathatatlanul gyűltek, gyűltek fiókjában a kéziratai, mert KAF abban is rendhagyó erdélyi író, hogy rengeteget ír, özönölnek világbíró ceruzája, verset uraló írógépe alól a költemények. Ezek most sorra jelennek meg, nem véletlen, hogy két utóbbi könyvében is hangsúlyozza a válogatás tényét: A Lelkem kockán pörgetem címoldalán 1982-1992 olvasható, míg az Üdvözlet a vesztesnek tizenegy esztendő verseiből válogat, itt 1983-1993 szerepel eligazításként. S akkor még számításba kell venni azt is, hogy esztendők óta közöl két egymástól elkülönülő, bár nem egy ponton rokonítható fiktív költő Jack Cole és Lázáry René Sándor verseiből. Az egyik egy ma élő amerikai vágáns költő, a beat nemzedék utóvédje, megrögzött bohém, álhippi, anarchista lázadó, a másik a századfordulón élő marosvásárhelyi dilettáns, a szecesszió szerelmese a vidékiség kárvallotja, a maga módján a szokások és körülmények ellen lázongva „forradalmár” ő is. Nem véletlen, hogy Tamási Orosz János a Könyvvilág egyik számában, KAF két új könyvét beharangozva, nem érti a dolgot. Hogyan lehet egy időben két egymástól ennyire „elütő” könyvet kiadni? Dehát könyörgünk épp erről szól az egész modern költészet! Pessoa például négy egymástól homlokegyenest elütő (!) egymással alig-alig érintkező költészetet hozott létre, költőik életrajzát, sorsát is megálmodva-teremtve a versek mögé. KAF-nál meg igenis vannak kapcsolódások. 3. De itt érdemes egy mély lélegzetet venni: Bizáncról van szó ugyanis, s Bizánc a maga nyers hozadékával, vonzó-taszító mélyvilágával mintegy rímelve a C.-korszak Romániájára már a Költözködés bizonyos verseiben feltűnik, igen, mindenekelőtt a nevezetes Bizánci epigrammában, ahol kivédhetetlen analógiaként az „aranyozott légszomj fényködéről” is szó van. Feltehető a kérdés, mi vonzza KAF-ot Bizánchoz? Mivel ez a vonzalom átélt, tragikomikusra hangoltan is logikusan következik egész versvilágából, amelyik - szokjuk meg már végre - könyvről-könyvre másik arcát mutatja kaleidoszkópszerűen (dehát a kaleidoszkóp is a változóban mindég a változhatatlanra a nem változóra is koncentrál, ennek elemeit kavarja-keveri rendíthetetlenül) - nem térhetünk ki a válasz, az egyik lehetséges válasz elől. Nagyhírű esszéjében, a hajdani Válaszban megjelenő Bizáncban, amelyet talán nem véletlenül közölt újra a Magyar Szemle, Hamvas Béla pontosan fogalmaz: „E tanulmány azzal foglalkozik, hogy a humanizmus miképpen keletkezett a bizantinizmusból. A paradoxont nem kellett keresni. Önként kínálkozott. Az igen magasra nőtt dolgok gyökere, az igen mélyben van. A humanizmus - az a kötelesség, hogy az ember az elnyomottakon segítsen - a mai életlehetőségek közül a legmagasabb rendű: ide fut össze a szocializmus és az újkori keresztyénség ez a mai morál alapja, ezt akarják megtenni a jövő állam alapjává, ezt jelenti a kollektív gondolat. E magasságnak megfelelő mélység a középkori Bizánc: a történelem egyedülállóan sötét, bornírt és 62
