Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény) III. rész

— Most ágyban maradsz a porontyoddal együtt.

— Utol kell érjük a többieket.

— Majd holnap utoléred őket. Szőregnél úgyis megállnak.

— Jó földet kell kapnunk.

— A jó földhöz egészséges asszony kell.

— Egészséges vagyok.

Rézi eltorzult arccal ráripakodott:

— Fogd be a szád! Nélküled is elég bajom van. Szétrobban a fejem.

— Mi történik magával? - nézte elképedve a csángó fiatalasszony Rézi eltorzult arcát.

— Megöregedtem. Már csak más asszonyokból húzom ki a gyerekeket.

— Fáj a feje?

— Már másfél éve fejfájás kínoz. Néha úgy érzem, hogy beleőrülök.

A csángó asszony még mindig halk hangon beszélt az ágyból, de hirtelen ő kezdett el rendelkezni.

— Van torma a kertjében?

— Persze, hogy van.

— Szedjen ki néhány tormagyökeret, reszelje le, locsolja meg ecettel, tegye vászonzacskóba, és rakja rá a fejére.

— Minek?

— A friss torma kiszívja a fájdalmat.

— A csontból is?

— A csontból is.

Rézi gyanakvóan, majdnem ellenségesen nézte a paplan alatt vérző fiatalasszonyt, aztán megrázta a fejét, a konyhába jött, felkapta a konyhakést, kirohant a kertbe, és három tormagyökérrel jött vissza.

— Ennél rosszabb már úgysem lehet — mondta. A szemei ismét megüvegesedtek.

Megmosta és lereszelte a tormagyökereket, a reszelékbe ecetet öntött, fehér vászonzacskóba rakta, a vászonzacskót a fejére tette, úgy ült vissza Dániel Sarolta ágya mellé. Olyan volt, mint egy megmerevedett, hósipkás szobor, vagy mint egy nagyon elfáradt kórházi nővér, és még mindig bizalmatlanul nézett a csángó asszonyra.

A szobában mindenki boldog volt, a csecsemő békésen elaludt, testvérei mosolyogva figyelték, Dániel Ferenc továbbra is felesége kezét simogatta. Csak Rézi szenvedett a boldog emberek között, eltorzult arca egyre vörösebb lett, aztán már sötétlila, olyan, mint Száva Jaksics arca, amikor letérdelt Török Adám elé. Odamentem hozzá, átfogtam a vállát:

— Gutaütéses színed van — mondtam.

— Ég a koponyám. Úgy érzem, mintha parázs lenne a fejemen.

— Tűrje el a parazsat — mondta Sarolta. — Ez húzza ki a fájdalmat. Tartsa a fején minél tovább a friss tormát. Egész életére kihúzza a fájdalmat.

— Egész életemre?

— Ha eltűri az égést.

— Eltűröm - mondta Rézi. - Azt sem bánom, ha lángra lobban a hajam. Legalább elégnek az ősz hajszálaim. Nagyon sok van belőlük.

— A mai napon beteg feleségekkel vert meg bennünket az Isten - mondtam Dániel Ferencnek. - A tiéd alulról vérzik, az enyémnek meg a feje lángol.

20