Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Silló Jenő: Toldott-foldott ballada (Kovács András Ferenc Jack Cole dalaiból c. versének pre- és architextusairól)
Ezek a dialógusban végbemenő' jelentésmódosítások, jelentésváltoz(tat)ások nem az eredeti művek önazonosságának a megszüntetését jelentik, mivel a megszólaltatott műveknek eleve felkereshetetlen az egykori identitása és csak a jelen és a múlt közti párbeszédben válnak önmagukká. A más művek bevonása a szövegközi dialógusba tehát csak megértett, értelmezett formában lehetséges. A megértést pedig „nem annyira a szubjektivitás cselekvéseként, hanem egy hagyománytörténésbe való bekerülésként kell elgondolni, melyben szüntelen közvetítés van a múlt és a jelen között.’’(Gadamer)1 A történeti és időbeli modalitás figyelembevétele, a hatástörténeti tudat, a tradícióval való dialógus tehát alap- feltétele az adott, nyelvbefoglalt kulturális-történeti hagyomány(ok)ba való belépésnek, az érvényes irodalmi beszédnek. Enélkül nem lehetséges új létrehozása (az újat nem kizárólag csak originalitásként vagy innovációként értve), nem valósulhatna meg sem az említett szerzőik megszólaltatása, sem a fiktív idézetek, művek (pl. Másolatok Múzeuma) és szerzők; (Quintus Aemilius Fabullus, Andreas Transylvanus, Friedrich von Aachen, Alekszej Asztrov, Lázáry René Sándor, Jack Cole) megalkotása, sem olyan idegen és/vagy halott versformák és műfajok felélesztése, mint a contrediz (Le Contrediz de Francoys), alba (Hajnalének), Balassi-strófa (Kiket Júliáról szerzett, Júliának különb dicséreti), rubái (Rubái a Nisápuri Dívánból, Felirat egy khoraszáni kanosára), tanka (Költészettankák, Tankák). Ezeknek a formáknak az újraélesztése nem mehet végbe (költészet)történeti tudás, a történeti-idól)eli modalitás ismerete nélkül. Az újraélesztés módja ugyanakkor azt is jelzi, hogy egy versforma redivivusa, újra játékba hozása a jelen horizontjából történik, hogy nem feltámadás, hanem fel- támasztás, átkonstruálás, újra idó'szerűvé tétel. A fiktív költó'alakok, művek és életművek által való belépés az irodalmi hagyományba, a meglevő' szövegek malraux-i „imaginárius múzeumába” nem tet- szólegesség alapján történik, hanem a történeti jelleg állandó figyelembevételével. Azok a korok, melyekbe a jelenben keletkező' szöveg „beleíródik” — a poetae növi, a Minnesang, a múlt század végi Erdély, stb. - , a múltbeli önazonosság felkereshetetlensége, rekonstruálhatatlansága miatt csak értelmezett formájukban léteznek a jelen számára. A fiktív szerzőit művei az illető' korok hatástörténetének összefüggéseibe ágyazódnak bele, az ezekben a korokban fennállott diskurzusba, azonban állandó áthallások, a múltnak a jelenből történő' értelmezett- ségére figyelmeztető' szándékos anakronizmusok vannak bennük jelen.* 2 Jack Cole-ról A „kortárs” alakmás, az egyfajta amerikai populáris regisztert megszólalta- tó-imitáló, dalokat, „elnyűhetetlen balladákat”, songokat (Old Arizona song), llgazság és módszer, 207. 2Például Lázáry René Sándor Makabreus táncza c. költeményében a(z egyrészt akár történetileg is hitelesnek vehetői haláltáncban eló'forduló József Attila-i reminiszcenciák, vagy a Mikes Kelemen mondja tematikus Áprily-intertextusa, az „Erdélyország fanyar bora, ormok”. A múlt század végi fiktív költő verseiben eló'forduló ilyen jellegű szöveghelyek is jelzik, hogy az időbe száz évvel visszavetített alakmás művei a mi századvégünkön keletkeztek és hogy ennek horizontjából érthetőek. 43
