Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 2. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - IV. rész)
tem az utcára, és hat golyót ló'ttem a felhó'kbe. Hangos volt ez a havas éjszaka, Újfaluban, Tukban, Beglugban, a Zöld utcában falbavágók dörögtek, néhány helyes éles fegyverek is, de csak az ég felé. A Ferenc-csatorna mentén, a Káty- ban, az Uncsityban, ahol szerbek laktak csönd volt, a szerbek nem velünk ünnepelték a karácsonyukat. Reggel már mifelénk is csönd volt, az emberek azonban korán felkeltek, az asszonyok a reggelit készítették, a férfiak meg a havat lapátolták el a járdáról, én is eltakarítottam a havat a házunk elöl, azután kezembe vettem az ajándékba kapott vasbotot, és végigsétáltam az utcánkon. A járdák mindenütt tiszták voltak, csak Flórián Mihály, a Tökös háza előtt állt még a térdig érő hó. Flórián Mihály agglegény volt, valamikor sokat kajtatott a lányok után, bizonyára megnősült volna, de egyszer valamelyik begluki kocsmában összeszólalkozott Szolnoki-Jász Péterrel, talán éppen Rusznyák Maris miatt, és akkor a Bicskás ágyékon szúrta, majdnem elvérzett a kocsma padlóján, de valahogy mégis eltömték a sebét, életben maradt, de ezután már nem kocsmázott többé, és nem hajkurászta a lányokat, ekkortájt nevezték el Tökösnek, ő meg magába vonult, egyedül és elhanyagoltan élt a házában. A vasbottal megkocogtattam az ablakát, sokáig kellett kopognom, mire Tökös kinyitotta az ablakot, elkínzott, csipás szemekkel nézett rám.- Az egész utca tiszta már - mondtam. - Szép karácsonyunk van.- Iszonyúan szenvedtem az éjjel - nyögte. - Egyáltalán nem tudtam aludni.- Megint megdagadtak a tökeid? Bólintott.- Még mindig nagyon szenvedek.- A havat el kell takarítani - mondtam. - Karácsonykor is meg máskor is. Az emberek tiszta lábbal akarnak járni az utcákon. Nem szeretik, ha a facipőikbe becsorog a hóié. Tökös becsukta az ablakot, aztán hólapáttal jött ki a ház elé, az arca olyan sárga volt, mint az én faliórám számlapja, de azért munkához látott. Elégedetten mentem haza a vasbottal. Az utcai rendcsinálás ugyan nem az én feladatom volt, de szeretem, ha rend van körülöttem. Megreggeliztünk, és Rézi máris hozzáfogott a szoba és a konyha feldíszítéséhez. Színes papírszalagokat vett elő a szekrény aljából. A piros, fehér és a zöld papírszalagokat a gerendákba vert szögekre kötözte, nagyon odafigyelt a munkájára, minden mást gyorsan szeretett csinálni, a díszítéssel azonban sokat piszmogott, élvezte, hogy szépül a lakásunk, ezen a napon ráért, azt akarta, hogy nagyon vidám legyen a szobánk és a konyhánk, sok jókedvű embert vártunk a házunkba. A karácsonyt persze még csöndesen ünnepeltük, a színes szalagok másnapra lettek előkészítve, a névnapomra. Es István napra megjöttek a jókedvű emberek, lányom és a Kis Kőműves az unokámmal, a fiam a feleségével, két bátyám, Pál és Antal, Stefi és Péter családostul, megtelt a házunk, mindenki sok boldogságot kívánt nekem, a két kamaszlány, Krebs Elza és Krebs azaz most már Keveházi Irén krepp-papírral kipirosították arcukat, és egy-egy rövid verset szavaltak tiszteletemre. Elővettem a citerát, vidám dalokat játszottam, mindannyian énekeltünk, közben sokat ettünk és ittunk, estefelé már a szomszédok is átjöttek, egyre hangosabbak voltunk, a gyerekek az ágyakra dőltek és elaludtak, mi meg hajnalig mulatoztunk. Akkoriban még az egy szál citerán magam szolgáltattam a zenét névnapomra, 37
