Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 12. szám - Lengyel András: „Arcodról a festék nem mosódik le” (A levélíró Kosztolányi)
Lengyel András „Az arcodról a festék nem mosódik le” A levélíró Kosztolányi ....azt mondod, hazudott? Lehet. De ily igazán senki sem beszélt még, s ha nem is mondott ezúttal igazat, szava a múltra visszahatott és valóvá vált.” (Kosztolányi, 1906.márc.3., Lev. 100.) „Nincsenek sinek. A végtelen szabadságban kell megkeresnünk az egyetlen utat, akár a repülő- gépnek.” (Kosztolányi, 1927.dec.27., Lev.562.) 1 A A. JL.z írói levél - kivált összefüggő', nagy sorozatban, egy tudatfolyamat dokumentumaként - sajátos szövegtípus: az életrajzi forrás és a műalkotás között helyezkedik el, s minden szempontból ennek az átmenetiségnek a lenyomata. Életrajz nemigen írható nélkülük; nem véletlen, hogy a filológusok régtől fogva élnek e szövegtípus sokrétű lehetőségeivel. Az életrajzi eseménytörténet, a szociális és lélektani karakterizálás legfőbb eszköze, forrása alighanem a levél. Aki egy írót meg akar ismerni, félretolva a változó irodalom- tudományi divatok kínálta értelmezési sémákat, a műveken túl leginkább a levelekre számíthat. Bennük valami olyasmi dokumentálódik s válik megismerhetővé, amit semmilyen más forrás, maga az irodalmi mű, a műalkotás sem nyújt. Általuk a tudatnak, a gondolkodásnak azok a mozgásai válnak megközelíthetővé, amelyeknek a művek - legalábbis a modernitás válságáig — „csak” a végeredményét: letisztult, elrendezett, megformált végső fázisát jelentik. Ez, ha jobban belegondolunk, érthető és természetes. A levél ugyanis a világhoz, az emberekhez való egyéni s egyedi viszony tükre (tehát törvényszerűt és esetlegest vegyít), a személyes világ individuális konstrukciója. Benne van a külső, „objektív” világ; a tárgyak, a környezet, az élő emberek konkrét aktivitása és a holtak hagyománya (stb.) - abból a szögből, ahogy az az én számára adódik. De benne van a külvilághoz való személyes viszony, a személyes intencionalitás is — az a mód, ahogy az én érzékek, elrendezi s megítéli ezt a külső világot, s benne önmagát. Ám - s ez kivált nagy lehetőségeket kínál a kutatónak - nem egyetlen pillanatban, egyetlen időmetszetben van csak így, hanem - nagy sorozat esetében — éveken, vagy akár évtizedeken keresztül. Nyelvileg artikulált (s az élőbeszéddel ellentétben: meg is rögzített) interakciók sorozata áll tehát rendelkezésre, ha egy-egy író levelezését összegyűjtjük. Azaz: itt, e szövegtípus esetében kerülünk legközelebb az én világát megalkotó tudatfolyamat alakulástörténetéhez. (Az élőszó - rögzítetlenül maradván — „elszáll”, hatása, a másikban való lenyomata pedig - éppen 80
