Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 12. szám - Szathmári István: Szülőföldem, a Nagykunság

1852-től 1894-ig önálló hatosztályos gimnáziumként működik, majd 1894-ben főgimnázium lesz, nyolc osztállyal és érettségiztetői jogkörrel. Ekkor épül fel Alpár Ignác tervei szerint a mai kétemeletes impozáns épület. Hogy kiváló iskola lett, az is bizonyítja, hogy nemcsak a közeli falvakból jártak be ide a tanulók, hanem például az én időmben, a negyvenes évek elején, miután Eszak-Erdély visszatért az anyaországhoz, a Hajdúságból és a messze Biharból is ideküldték a tehetősebb szülők gyermekeiket tanulni.

Megemlítem még, hogy irodalmunk két nagy alakjának is kapcsolata volt szülővárosommal. Arany János, miután a debreceni Kollégiumban tógátus diák lett, az 1834/1835-ös tanévre eljött Kisújszállásra az alsó osztályos fiúkat tanítani, hogy pénzt gyűjtsön további tanulmányaihoz. A lelkiismeretes tanításon kívül - mint feljegyezték - itt sokat olvasott, és tanult latinul, németül. A Toldi szereplőinek megrajzolásához minden bizonnyal a kisújszállási emberek is hozzájárultak. Egyébként az Elveszett alkotmányban szerepelteti a kisújszállási Kara Jánosról elnevezett határrészt (Karahát, a „Kara” jelentése: fekete). - Móricz Zsigmondot pedig nagybátyja, a nagy műveltségű és igazi tudós tanári egyéniség, Pallagi Gyula igazgató veszi magához 1897 januárjában a problémákkal teli debreceni és sárospataki évek után, mint hatodikos diákot, és itt is érettségizik 1899-ben. Ezt a diákéletet eleveníti meg Forr a bor és Bál című regényében (az előbbiben többször felidézi az akkor beszélt kisújszállási nyelvjárást is), de Kisújszálláson játszódik részben vagy egészben a Harmatos rózsa, a Kerek Ferkó, az Úri muri és így tovább.

Milyenek a kisújszállási emberek? Milyen a beszédük?

Kezdem azzal, hogy a régi világból sok minden megmaradt itt is a XX. század elejéig, az első világháborúig. így például még éltek a határ mocsaras, illetve a város vizenyős jellegére utaló olyan határrész-nevek, mint Bíkás (értsd: Békás), Ludas (a vadlibákról elnevezve), aztán a -sziget utótagú összetett szavak (.Dombsziget, Macskás- és Cigánysziget, Kenderessziget), továbbá az olyan ma már szinte kihalt városrész-nevek, mint Eralja, Sásestó (értsd: sásas, sással benőtt tó), Vermeshát (mivel viszonylag magasabban feküdt, ide vermelték el télire a gabonát). Maga Móricz Zsigmond is ezt írja a múlt század végi diákéletet bemutató „Forr a bor” című regényében: „A Fertő-diákkamara a Fertő-utcáról vette a nevét. A Fertő-utca pedig arról, hogy a város fertőjéig nyúlt. Ez a fertő egy mocsár volt a város kellős közepén. Rendes, szabályszerű mocsár, náddal és kákával és szittyóval. Arra nagyon jó volt, hogy a természetrajztanár oda járjon botanizálni az ötödik osztályosokkal s arra is, hogy minden télen beleszakadjon egypár diák korcsolyázás közben.” (Athenaeum K. 1931. 5.) Illetve így beszélteti a nagy bajuszú mészárost: „Mikor ő még csak juhász volt és a birkát őrizte a pusztán. Az volt a szép világ. Az övék volt az egész puszta. A ő fiatal korában még nem volt lecsapolva a Berettyó, és idáig tartott az árvíz minden tavaszon.” (Ugyanott 236.)

A ma felé haladva egyre jobban ritkulnak az olyan, bizonyos értelemben a szórakozás céljait is szolgáló közös munkák, összejövetelek, mint a tengerifosztás, a csigacsinálás, a disznótor, a közös vacsorák és az együttes örömnek, vidámságnak az alkalmai: a lakodalom, a szüreti, farsangi stb. bál.

69