Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 12. szám - Darvasi László: Bolond Helga (dráma két felvonásban)
Kauf: Én ezt most írjam? Richter: Játszik velem? Ifjú: A szavak játszanak Önnel, mert úgy akar bánni velük, mint haszontalan, de mégiscsak engedelmességre fogható lurkókkal. Néhány könnyű legyintés, pálcasuhogtatás, koppanós barack és máris sorbaállnak, s engedelmesen odasorakoznak, hová Ön gondolja, az értelem tágas játszóterére. És ottan elvannak, míg kitart a Nap fénye. Nem, uram. A szavak szertefutottak és arra játszadoznak, amerre ők akarnak. Nincsen sor, nincsen engedelmesség, az értelem udvarát pedig felverte a gaz. Ön, uram, a pálcát hiába lóbálja itten. Kauf: Ezt lehetetlen lejegyezni, Richter úr. Ifjú: Na ugye mondom. Fleis: (fogat piszkál) Kijössz te, szemét. Ifjú: Sértegethet is, hát persze. Richter: Bonyolultabb kíván lenni, mint valójában. Ifjú: Bonyolult-e, hogy egyik szó a másik elé áll, hogy szó a szóval összevész, hogy szó a szót árulja és elárulja, hogy szó szónak sem hisz már, bonyolult-e, uram, hogy míg eddig, egy világ, teszem azt, az, melyben éltünk és munkálkodtunk napra nap, így és úgy, jól és rosszul, szépen és csúnyán, helyesen és helytelenül, nos...nos e világ elmondva rendben volt, most meg, elmondom így és elmondom úgy, és elmondom amúgy, és mégis elmondatla- nul vergó'dik? Nem bonyolult ez, uram. (mosolyog) Csak éppen át nem látható. Fleis: Ez az, megvan. Ifjú: (Fleishez) Örülök, hogy érti, uram. Richter: Jól van, ismerem ezt. Több szó mögé bújik, csakhogy egyet ne kelljen mondania. Mint e város elöljárója, utoljára kérdezem, hajlandó-e együttműködni hivatalommal oly módon, hogy a feltett kérdésekre legjobb tudása szerint válaszol? Ifjú: Eme legjobb tudás vezérelt eddig is. Richter: Rendben. Nevének titkát meghagyom önnek. Úgyis kiderül e\ébb...(tűnődik)...Itt van tehát a városban, hol elmondása szerint sohasem járt, s hol nem is szándékozott hosszabb időt eltölteni. Ifjú: Igen, igen. Richter: Este lett. Ifjú: Pontosan. Mintha nehéz kelméket eresztettek volna le odafentről. Oly gyorsan történt, mint egy lélegzet. Fújt aztán a szél, kutyák vonyítottak, zuhogni kezdett. S mert még egy búzaszem, annyi sem világlott, egy házba tértem be. Richter: Koch úr házába. Ifjú: Mivel ön állítja, biztosan oda. Richter: Úgy mondja, betért. Engedték talán? Ifjú: A ház néma volt és sötét. Viszont az ajtót nyitni sem kellett. Richter: (idegesen) Nem? Ifjú: A bejárat, hátul, a rózsasövénynél nyitva volt, éppen csak résnyire. Kisuj- jam a résen bedughattam. S az ajtó ki is nyílt nyomban, mint engedelmes jószág, ami tudja a dolgát, mert begyakoroltatták vele. Richter: S ezt honnan tudta? Ifjú: Nem tudtam. Ösztönöm vezérelt. Kauf: És akkor a nyitott ajtón által ösztönétől vezérelve behatolt. 15
