Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Major-Zala Lajos: Raron: Rilke két temploma
* A frissen szedett eper íze, a fán kapaszkodva kiválasztott cseresznye íze, az éppen lehullott körte íze, az imént leszakított alma íze, augusztus első' érett szőlészemének íze, az útszéli bokorról tenyerembe gyűjtött szeder íze. * Győr belvárosából öt perc alatt át lehet sétálni a Szigetközbe. 1913-ban bizonyosan megtette ezt az utat Egon Schiele, hogy aztán megfesse a Mosoni- Dunán átívelő fahidat, a Kecske hidat. A magas lábak bűvölték el, s - hitem szerint - a fények. Mert ha az ember a mai hídon sétál végig, mintha megemelnék a fények, fólragyogtatják, akárha a hattyúk szárnysuhogásával megérkezne a szerelem. Major-Zala Lajos RARON: RILKE KÉT TEMPLOMA A kecskeméti piarista gimnázium diákjainak és tanárainak, soha nem múló kegyesrendi barátsággal és szeretettel, kecskeméti látogatásom emlékére, egy kanizsai 48-as piarista. Q ierre fölött, Val d’Anniviers völgyében, Mission falucskában töltöttük iíjú házas koromban a húsvéti ünnepeket. A turizmustól még érintetlen vidéken, ahogy mondani szokás, messze a világ zajától, egyik festő barátom még érintetlen chalet-jában. De nem akármilyen chalet volt ez. Olyan romantikusan régi, központi fűtés nélkül. Először fát kellett aprítanom, hogy begyújtsak a cserépkályhába. De aztán tartotta is a meleget akár huszonnégy órán át. Serdülő diáklányom szörnyen élvezte a szokatlan nyüzsgést, s főleg azt, hogy sem rádió, sem televízió nem zavarta a bensőséges családi együttlétet. Vagyis hogy apja nap nap után egész estén rendelkezésére áll, neki kompenzációként csak hosszabb sétákat kellett tennie másnap a családdal, amely pillanatnyilag három tagból állt, fiam sívakáción lévén. így aztán kiadós csavargásainkon megismertük a környék összes vendéglőjét, hogy hol készítik a legízletesebb raclette-t, s hogy hol smakkol legjobban a Fendant, a híres vallisi fehér bor. Egész este „Schiffli versenken”-t játszottunk, magyarul hajót süllyesztettünk, lányom kedvenc társasjátékát. Szerencsénk volt, olyan völgybe vezetett barátom irányító jókeze, amely máig intakt vallisi jellegében. Szegényszagú, de az igazi hegyi falvak meg nem bontott identitásában. Sziklákon bicegő szűk utcák fekete-barnára pácolt házakkal, amelyek majdhogynem egymáshoz koccantják előugró homlokukat. Tetőzetük a helyszínen fejtett kőlapokból, mert itt minden honi, ami csak kitermelhető a hazai földből. Szegénység diktálta törvény, emberöltővel előtte még az is előfordult, hogy valaki éhenhalt a környéken. 202
