Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 10-11. szám - Villányi László: Egy másik sziget

Hédervár felől jövet vidáman száguldottunk a biciklivel. Egyszer csak fiam jajkiáltását hallottam, s rémültem fékeztem. Lába a küllők közé akadt. Vérzett a mély seb, s ő kétségbeesésében csak beszélt, beszélt, könnyek között. Azon az éjjelen — az ijedtségtől álmatlanul -, tanúja voltam, amint röfögve gyülekeznek a sünök.

*

*

Egykor sziget lehetett a Szigetközben. Akiről elnevezték — Halász Pál — azért élhetett itt, mert számára még a falu is túl zajos volt. Mára a „sziget” száraz lábbal is megközelíthető, feltöltődött az egykori folyóág medre. Tavasz köze- ledtén hóvirágtól fehérük a Halászpál-sziget.

•k

Az Öreg-Duna sebesen vitte kenunkat, hallottuk a víz dübörgését, de mire észbe kaptunk, a zuhataggá változott zárásnál a folyóba fordultunk. Alig tudtunk a közeli szigetre menekülni, mielőtt egy újabb záráshoz repített volna bennünket a sodrás. Néhány nap előtt ugyanott veszett a Dunába egy lány. Vőlegénye egy ideig szorította kedvese csuklóját, pörgette őket az örvény, míg a folyó erősebbnek nem bizonyult, elragadva a menyasszonyt.

*

(Néhány évvel később, a Duna elterelése után, úgy álltam a folyótól elhagyott kavicságyon, mintha megláthatnám, amint csontjaim száradnak a napon.)

•k

Pókhálók csillognak a kukoricásban. Mint húsz éve minden októberben, együtt a család, hogy leszedjük a kukoricát. Már sárgán zizzen, nincs „szép zöld haja”, ahogy egy másik versében írja Kormos: „kukoricazászlón lobog / üszög feketéje”. Akárcsak az aztékoknál, a Szigetközben is istennő lehetne a kukorica. Itt is születhetett volna a monda, hogy kukoricából teremtődött az ember, s egy árvíz után itt is keletkezhetett volna olyan mítosz, mint a quichémayáké, miszerint az istenek négy kukoricacsőből alkották újra az embert a vízözön után.

*

Megyek az ösvényen, mezítláb, élvezve a hűs föld érintését. A majornál a túlpart felé nézek, látom a mecséri templom tornyát. Néhány méterre, a sekély vízben piros lábú cankó álldogál. Belegázolok a vízbe, hagyom, hogy vigyen a folyó. Ahogy közelébe érek, felröppen a szürkegém. Összes árnyalatával beborít a zöld.

*

A nyárban megérinteni a vakond bársonyát, végignézni, amint visszaássa magát a földbe. A behavazott kertben álldogálni a körtefa alatt, megszámolva a fülesbaglyokat, mind a kilencet.

201