Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 10-11. szám - Lőrinczy Huba: Utálatos, szerelmes városom

össze, s amelyen haladva igazi, polgári önmagadhoz, egyszersmind Európába is elérkezel? Bizakodva kételkedem, kételkedve bizakodom.

Odi et amo, Szombathely, ha látlak, ha reád gondolok. Szeretek, szeretlek, mert szép vagy, ámbár műemlékekben nem bővelkedel. Tanszéki szobám ablaka leggyönyörűbb teredre nyílik, így naponta részeltetsz a kései barokk méltóságában és monumentalitásában. Tekintetem, ha futva is, gyakorta megpihen impozáns és nemes arányú püspöki palotádon, amely — korántsem véletlenül, hiszen Melchior Hefele tervezte mindkettó't - olyannyira emlékeztet a pozsonyi prímási rezidenciára, s amelyet, készülvén javarészt az egykor volt szombathelyi belső' vár köveiből, tégláiból, mindmáig püspökvárként emleget a „bennszülöttek” nyelve. A barbár légitámadás óta régi pompáját nélkülöző' katedrálisod tornyai szökellhetnének ugyan merészebben is az ég felé, de beláttam rég: stílustörés volna itt a lángoló gótika. Szeretem tágas, bár építészeti szempontból jellegtelen s jelentéktelen Fó' teredet, amelybe több utca s átjáró torkollik, mint a méltán híres grazi fórumba. Kedvtelve szemlélem újra s újra a ferences barátok templomának késó' reneszánsz kapuzatát, s jólesik tudnom, hogy a Király és a Széli Kálmán utca díszes, eklektikus épületei csupán méretükben, nem esztétikai értékükben kisebbek, mint a budapesti Nagykörút bérpalotái. Azt viszont élénken és sűrűn fájlalom, hogy a nekem oly kedves s fontos szecesszió csupán ötletszerűen és szórványosan vert tanyát falaid között, s az a kevés is csak másodharmadrangú mesterek munkája. Neked is lehetne legalább egy Cifra palotád, még inkább egy olyasféle, szecessziós városmagod, mint aminó' például a kecskeméti! — Ámde gyűlölök, gyűlöllek is, Szombathely, mert csúf vagy, mert nem vigyáztál jobban arculatodra. Miért bocsátottad oly közel magadhoz a házgyári „építészet” sivárságát, miért engedted, hogy a lakótelepek szürkesége, fantáziátlansága óvárosod határain belülre nyomuljon? Egy detronizált királynó'nek is ügyelnie kell a megjelenésére! Miért vagy lépten-nyomon oly piszkos és elhanyagolt, miért mállik a vakolat megannyi értékes épületedről, miért tűrted, hogy centrumodat butikok és bazárok sokasága lepje el, amelyekben — régtől figyelem — kevesebb a vevő, mint az eladó, miért több fórumodon a valuta üzér, a kétes egzisztencia, mint a tisztes polgár?

Odi et amo, Szombathely, ha látlak, ha reád gondolok. Szeretek, szeretlek, mert emberi vagy méreteidben, lélekszámodban, életritmusodban, mert máig őrzött nyugalmad nem unalmas eseménytelenség, újabb lüktetésed nem neurotizál. Ismerős vagy és ismeretlen, el lehet vegyülni s ki lehet válni benned. Régi rögeszmém, hogy valóban méltó módon élni nem a metropoliszokban, hanem a hozzád hasonló, esetleg a nálad valamivel nagyobb középvárosokban lehet csupán. A vidéki lét számomra az igazi, száz fővárosért el nem cserélnélek! „Itthon vagyok itt e világban” — mondhatnám, átértelmezve Kosztolányi verssorát. — Ámde gyűlölök, gyűlöllek is, Szombathely, mert nem csupán valóságosan, hanem szimbolikusan is oly igen messze vagy Budapesttől, s nem is akarod csökkenteni a kettőtök közötti távolságot. Nem bűnöd, hogy provincia vagy - „odafóntről” nézvést különben is minden vidéki város annak látszik -, annál nagyobb, már- már megbocsájthatatlan vétked, hogy jól is érzed magad provincializmusodban, eszed ágában sincs kilábalni belőle. Telve vagy bárdolatlansággal, távlattalan- sággal, kicsinyességgel, s még büszke is vagy minderre, még hiszed is, hogy mindez érték. Egyik napról a másikra élsz, véled, hogy ami tegnap-előtt még tán elegendő volt, elég lesz holnapután is, lakóidat nem finomítod polgáraiddá, a puszta létet kínálod nekik, s vajmi keveset abból, mi ezen túlmutat. Úgy teszel, mintha nem tudnád: valóban lehet élni (inkább csak létezni) eszmények, pers194