Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 10-11. szám - Lőrinczy Huba: Utálatos, szerelmes városom

pektívák híján is, foglyaként a mindennapi praktikumnak — épp csak nemigen érdemes.

Odi et amo, Szombathely, ha látlak, ha reád gondolok. Szeretek, szeretlek, mert ha mellékesen, ha gyanakodva-idegenkedve is, otthont adsz a szellemnek, a kultúrának, fölépítetted és - kelletlenül bár - istápolód a gondolat és a művészet egynéhány szentélyét. Büszke vagyok szimfonikus zenekarodra s a hajdani zsinagógából lett szép koncertteremre, büszke az európai hírű Capella Savariára, a modern Képtárra (noha meglévő anyagánál szívesebben látnám falai közt a kaposvári Rippl-Rónai ayagy a pécsi Csontváry-gyűjteményt), öröm, hogy van irodalmi folyóiratod, az Életünk, van Tudományos Társaságod, vannak főiskoláid - mindez azonban korántsem elég. - Gyűlölök, gyűlöllek, Szombathely, mert képtelen vagy belátni: magára adó, idestova kétezer esztendős város egyszerűen nem létezhet színház, állandó és saját színtársulat nélkül. Pedig volt tenéked 1880-ban megnyitott teátrumod - avatásán híres szülötted, Márkus Emília, a „szőke csoda”, Ambrus Zoltán szerelme, egyik novellahősnőjének modellje is a deszkákra lépett - hogy az épület már 1907-ben (tűzveszélyessége okán...) bezárassák, 1944-ben meg a földdel legyen egyenlővé. Színház, színtársulat híján múlattad el jószerével a teljes évszázadot, s nem vetted, nem veszed észre, hogy ez kulturális botrány, nem hitted, nem hiszed el, hogy teátrum nélkül nincs valódi, a lélekig, a magatartásig hatoló polgárosodás, s nemrég is megcsúfoltad azokat, kik tettek volna ez áldatlan, szégyenletes állapot ellenében. S önhibádból, önbűnödból nem csupán színháztalan vagy, s maradsz is így még hosszú időkig, hanem — sajnos, egyre valószínűbb - egyetemtelen is leszel, ki tudja, meddig. Amiként 1921-ben nem kellett, úgy ma sem kell néked igazán az univerzitás. Akkor ide költözött volna a Pozsonyi Egyetem, te — féltve nyárspolgári nyugalmadat — inkább Pécsnek adtad át, most tán egyetemmé válhatnék Tanárképző Főiskolád, de téged e nagy lehetőség sem lelkesít. Más városok tíz körömmel harcolnak a maguk univerzitásáért, te „nagyúri” közönnyel és felelőtlenséggel elszalasztod ezt az alkalmat is, hogy több lehess, hogy kinőj végre a nem föltétlenül tisztes középszerből. Mi rázhatna fel, mi véshetné elmédbe, hogy tunyaságod, mai mulasztásod végzetes lehet?! Döntened kell: vagy szellemi központ leszel, vagy elmerülsz a jelentéktelenségben, vagy a gondolathoz és a kultúrához kötöd sorsodat, vagy azt is elveszíted apránként, amid van. Tertium non datur.

Odi et amo, Szombathely. Bármilyen volnál is, szülötted vagyok, benned élek. Hogyan is írta József Attila? „Igazán // csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz. // Magaddal is csak itt bírhatsz, II óh lélek! Ez a hazám.” Más színhelyet immár képzelni sem tudnék mind gyorsabban múló éveimnek. Utálatos, szerelmes városom.

195