Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Lőrinczy Huba: Utálatos, szerelmes városom
Lőrinczy Huba UTÁLATOS, SZERELMES VÁROSOM C ^ sakis Ady Endre híres verseimének parafrázisával szólhatok rólad s hozzád méltóképpen és igazul, Colonia Claudia Savaria - Stein am. Anger - Szombathely, ki neveztettél a múlt század közepén Magyarország egyik Weimarjának, birtokoltad a századfordulón a „Nyugat királynője” büszke titulust, éltél fényben és árnyban, jelentéktelen településként s a legmodernebb vidéki városként, szülőhelyem vagy, s leszel minden bizonnyal nyugvóhelyem is. Alapított Claudius császár 43-ban, lerombolt a földrengés 455-ben, s lettél kő a pusztában, hogy újjáépítsenek a későbbi idők. Volt három virágkorod, vajon mikor jön — jön-e valaha is — a negyedik? Ha kisebb-nagyobb visszaesésekkel is, pezsgett az élet falaid között, amidőn Rómát uraltad, központja voltál a tartományi császárkultusznak, díszes, mozaik padozatú palotákat emeltél, templomot a Capitoliumi Triasnak, szentélyt Isis istennőnek, a rajtad átvezető, híres Borotyánkő út pedig összekapcsolta Északot a Déllel, a Baltikumot Itáliával. Majd másfél évezrednek kellett eltelnie, hogy ismét kiemelkedj a kisszerűségből. Szily János püspöknek s építészének, Hefele Menyhértnek köszönheted székesegyházadat, s körötte a későbarokk megannyi, pompás épületét, Bölcseleti Líceumod - hála neves professzorainak - a Nyugat-Dunántúl szellemi centrumává tett, és a Siess Antal- féle könyvnyomda és a tudós Kultsár István jóvoltából elsőül itt láthattak napvilágot Mikes Kelemen Törökországi levelei. Harmadik - eleddig az utolsó - felvirágzásodat a századforduló hozta el. Messzire látó, merészen tervező polgár- mestered, Éhen Gyula korszerű várost akart formálni belőled, tehát parcelláztatott és építtetett, aszfaltoztatott és közművesíttetett, iparosított és területet ren- deztetett. Nem csoda, hogy Budapest után elsőként a te utcáidon kezdett csilingelni a villamos, nem csoda, hogy lakóid száma két évtized leforgása alatt kis híján megduplázódott, nem csoda, hogy a Nyugat királynőjeként emlegettek. A legjobb úton jártál ahhoz, hogy igazi urbs, valódi polgárváros lehessél. Aztán jött az első világháború, jött Trianon, jött a húszas-harmincas évek tespedése, jött a gazdasági válság, jöttek a második világháború ádáz bombatámadásai, jöttek a sötét ötvenes esztendők tudatos és gonosz sorvasztó „koncepciói” — s te e zord idők ártalmait a mai napig sem heverted ki. Valami megtört benned, valami elveszett belőled, s hasztalan iparkodtál újabban pótolni az elfecsérelt időket, hasztalan gyarapodtál lélekszámban, azt a valamit vissza nem szerezted. Város vagy, de nem eléggé, város vagy külső formáidban, de nem a szellemedben. Jóval kevesebb vagy a lehetőnél, s épp az hiányzik belőled, amit Márai Sándor a Garrenek legfőbb művének tekintett: a „Légkör. Valami atmoszferikus, amiben az emberi élet a létezésen túl értelmet és rangot kapott.” Hamarosan - félszáz esztendő sem telik belé — alapításod kétezredik évfordulóját ünnepelheted. Bizonyos, hogy akkorra már rég nem leszek, ez az eljövendő ünnep — s vele együtt sorsod, fejlődésed - mégis foglalkoztat s nyugtalanít. Lesz-e okod az elégedettségre, lesz-e jogod önámítás nélküli büszkeségre? Teremtesz-e addigra oly légkört, amelyben az emberi élet a létezésen túl értelmet s rangot kap? Megépíted-e addig azt a másik - jelképes - Borostyánkő utat, amely Keletet a Nyugattal fűzi 193
