Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Németh István: Kívül-belül
Nem vagyok, még nem vagyok a számkivetettség szakértője, belső átélője. De mindennap átélem a veszélyt: elveszthetem, eléggé át nem gondolt lépésemmel föladhatom azt, amiből igazi csak egy van. Nem örvendek tehát annak, amit magam körül látok, tapasztalok. Hogy százak, ezrek hagyják el szülőföldjüket, s már jómagam is szerződést kötöttem magammal. A szülőföld tömeges elhagyása nem most kezdődött, nem ezzel a háborúval. Hogy csak a fajtámbélieknél maradjunk: elvándoroltak innen magyarok akkor is, amikor ez a föld Magyarország része volt. És akkor is, amikor erre nem azért szánták rá magukat, mert jugo- szlávok lettünk. Innen mindig elvándoroltak vagy tömegesen ki- és betelepítettek ide embereket, pedig ezt a földet a Jóisten csakugyan Kánaánnak teremtette. Nyilvánvaló hódító politikával az elmúlt hetven év alatt annyira megváltoztatták szülőföldünk több évszázadon át kialakult nemzetiségi arculatát, hogy az imént említett Jóisten sem ismerne rá többé. Nem áll rendelkezésemre megbízható adat, de amit mindennap látok és tapasztalok, világosan mutatja: nem azok gyarapodnak itt, akiknek itt a gyökerük, épp ellenkezőleg: azokkal töltődik fel ez a vidék, akiknek másutt van a gyökerük. A második világháború után ebből a szempontból tragikus, jóvátehetetlen változások történtek, napjainkban ez a folyamat új lendületet vett. Itt volna tehát a helyed, itt kéne maradnod márcsak azért is, hogy eléggé meg nem gondolt lépéseddel jómagad is ne járulj hozzá ehhez a folyamathoz. Meg azért is, mert birtokában vagy egyfajta tudásnak: abból, amiből most álmatlan éjszakáidon alkudozol magadban, csak egy van. De elengedő-e ez a tudás egy olyan világban, amilyenné a te világod vált? Belgrádot az értelmiségiek tömege hagyta el az elmúlt néhány év alatt, s nem mindegyiküket az érvényesülés vágya sodorta külföldre. És nem a háborútól,a káosztól, a terrortól, a diktatúrától való félelem. Egyáltalán nem érezték magukat többé jól abban a szellemi légkörben, amelybe ez a főváros oly szédületes gyorsasággal lezüllött. Ezek az emberek, ha a helyzet megváltozik, vissza fognak térne Ám ha most te elmégy (és hányán elmentek már!), vissza fogsz-e térni valaha? Belgrad kozmopolita szellemi légkörét alkalmas időben nagy lendülettel egykettő visz- sza lehet állítani, varázsolni, de mivé válik, formálódik akkorára szülőfölded? Nyugtalan vagy, mert annyi idő után beláttad, rájöttél,hogy a szülőföldeden már csak örökös vesztes lehetsz. Ez csöppet sem fölemelő. A haza fokozatos elvesztése, tehát mindennapos, szemmel látható elvesztése, mindennapos, szemmel látható sorvadása, beszűkülése az elvágyódást erősíti föl benned. De hova mennél, hol találnád meg azt az utcát, azt a házsort, azt a fasort? Van-e belőle még egy, még egy, teljesen azonos? Teremtett hazában A hűvös és tartózkodó Márai az Európa elrablása című „útikönyvében” a második világháború utáni, valamiféle amerikanizmussal felhígított francia irodalommal vitatkozva váratlanul elragadtatja magát: „én tudom - írja —, hogy mi volt, mit jelent ma is, tudom, hogy egyértékű bármelyik európai ország irodalmával, s még ma is felülmúlja akármelyiket...” Tudniillik a magyar irodalom. Az idézett sorokat talán dühében, elkeseredettségében vetette papírra. Negyvenhat végén több évig tartó kényszerű otthonülés után — háború volt — azért utazott a vajúdó, romokban heverő Nyugatra a szintén felperzselt Közép-Kelet-Európából, hogy fölkínálja hazája szellemi kincseit, Krúdyt, Kosztolányit meg a többieket a 175
