Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 10-11. szám - Szepesi Attila: A zöld küszöb

világból. Szervezetlenül járták a vadont és új életet kezdtek. Nem a mai szilveszteri fogadalmak hebehurgya módján, hanem egész további sorsukra kihatóan. Lehettek persze közöttük is alkalmi nekihevülők, akiket a világ visszacsalogatott. De akik maradtak, elszakadtak az anyagiak vonzásától, már amennyire ez ép testtel, ép lélekkel lehetséges. Valami spirituálisabb valósághoz csomózták magukat, szintén azzal a feltétellel, hogy: amennyire ez a halandó test és a — reményeik szerint — kevésbé halandó lélek számára lehetséges.

Ami a történetükben megragadó: ebben a visszhang- és visszfény-országban a maguk hitéből és erejéből vágtak neki az ismeretlennek. Mert az ország — földrajzi értelemben — tágas volt ugyan, tengertől tengerig érő, de spirituálisán még kiforratlan ahhoz, hogy korábban innen bármiféle szellemi mozgalom hódító útjára induljon.

A mecseki Patacs és a pilisi hegyormok-barlangok környékén éltek az első remeték, akiket körülményes szervezőmunkával Esztergomi Boldog Özséb (Eusebius) renddé kovácsolt. A kezdetekre emlékezik a jóemlékű poéta, Varsányi István, amikor veretes latin hexameterekben írja (a fordítás Csonka Ferencé:)

Egykor az úttalan erdőt járva-kutatva atyáink Sziklafalak mentén néhány kicsi házat emeltek,

Szétszórt barlangok mélyét is jól kikutatták.

Itt a kegyes remeténk s papi férfi, Ozséb, alapítja Végre a rend házát, s a keresztnek szent neve címe.

Lassan a testvérek barlangjukat elhagyó gatják,

S kezdenek együtt szigorú szent zárdái életet élni.

Innen terjedt szét a világon Pál remetének

Rendje: amelyben az erkölcs és ruha folttalan egyként,

így lesz majdan a kis forrásból nagy folyam árja.

Amiből kitűnik, hogy a pálosok rendje idővel folyammá terebélyesült. Valóban. Hajdani rendfőnökük és krónikásuk, Gyöngyösi Gergely az ország területéről több mint száz kolostorukat említi. És terjeszkedtek a határokon túl is, Itáli- ától az Ibériai félszigetig, francia földtől Német- és Lengyelországig. Nem a derék szerzetesek az okai, hanem előbb a törökdúlás, később II. József rendeletéi, hogy a kezdetben szépen növekvő rend összeomlott, s csupán lengyel földön (Czestochowa) tartotta magát folyamatosan, mind a mai napig.

A pálosok a négy regula közül (Vazulé, Ágostoné, Benedeké és Ferencé) az augustinusit választották. Ami pedig megtelepedésüket, kolostoraik és templomaik helyét illeti, tudatosan jártak el.

Mélyedésekben és barlangok közelében, erdőkben, hegy tetején, szigeten, tóparton és völgyben, patakparton vagy a magányos rengetegben ütöttek tanyát. Azon a valódi és képzetes ponton, ahol a civilizáció és a tenyészet összetalálkozik. A zöld küszöbön. Ahol a természet meg a szellem egymásra néz. Ahol - egy lépés előre — és az emberi hemzsegés világa következik, egy lépés vissza és a hátrálót elnyeli a jeltelen vadon.

Önmagában sem a szellem, sem a természet nem minősített fogalom. Nem jó vagy rossz, pozitív vagy negatív. Mindkettő lehet megragadó és lebilincselő, lehet torz és elvadult. Választás dolga, melyik arcára akarunk rápillantani. Szellem is, természet is csak lehetőség, mely fel is emelhet, de össze is kaszabolhat. Mindkettőben meg lehet önmagunkat találnunk, és mindkettőben el lehet maradék önmagunkat is veszítenünk.

132