Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - Rónay László: Az ember és kora (Pór Judit: Lóháton Rómában - Hubay Miklós: Végtelen napjaim - Poszler György: Fényjelek - Esterházy Péter: Egy kék haris - Somorjai Ádám: Kutatóárok)
Rónay László Az ember és kora Pór Judit: Lóháton Rómában (Sík Kiadó)- Hubay Miklós: Végtelen napjaim (Ferenczy Könyvkiadó) - Poszler György: Fényjelek (A Magyar írószövetség és a Belvárosi Könyvkiadó)- Esterházy Péter: Egy kék haris (Magvető) _ _ - Somorjai Adám: Kutatóárkok (Püski) X. y/ em kritikusi célzattal szólnék erről a szeszélyesen összegyűjtött tanulmány- és esszésorról. Egyszerűen az érdekelt olvasásuk során, bonyolult, szorongató korunkban, hogyan keresik a szellem függetlensége megőrzésének lehetőségeit ismert írók és irodalmárok. Régi bölcsesség: teher növeli a pálmát. Nem mindegy azonban, vajon a pálma levelei árnyékot adnak-e az alájuk húzódóknak, azaz a személyes érdekeltségen túl e könyvek írói megmutatják-e nekünk is a kitörési pontokat. Pór Juditról sajnos csak múltidőben szólhatunk. Fájdalmas meglepetést jelentettek posztumusz esszéi, hisz ezeket a gazdag műveltség birtokában, érzékeny stílussal megírt esszéket nemcsak a személyes élmények teszik vonzóvá, hanem az élmények befogadásának, feldolgozásának módja is. Remek példái annak, hogyan gazdagodhatunk, s gazdagíthatunk másokat is az értő olvasás, s az olvasmányok befogadása által születő gondolatok megfogalmazásával. Rengeteget vitatkoztunk az irodalomértés és az olvasás módjairól, kevesebb szó esik az értékek válogatásáról és továbbadásáról. A művek immanens értékeit ugyanis minden kor szelleme és igényei szerint, tehát válogatva fogadja be. A korára tekintő alkotó pedig rendszerint célzatosan elemzi választott témáját, szándéka az, hogy saját élményeit megfogalmazva megfontolásra érdemes igazságokat is elmondjon, akár közvetlenül, akár közvetve, témájának tükre által. Aligha véletlen, hogy a Bovaryné finom és értő elemzése végén Paul Bourget Flaubertről írt lelkesült méltatásának e meglátását idézi: „Példája hosszú időra elodázta a Barbárság győzelmét, amely manapság lassan erőt vesz nyelvünkön.” Szinte biztos, hogy a magyar olvasó saját nyelvére gondol, s eltűnődik, beléptünk-e már a Barbárság korába, vagy a nagy nyelvmentő írók, Kosztolányi, Illyés Gyula és a többiek jóvoltából egyelőre elkerülhetjük-e beköszöntőt. Az sem véletlen, kikről írt Pór Judit, s milyen verseket választott mélyebb elemzésre. Lehet, hogy tévedek, de megkockáztatom az állítását: a tragikus sorsú költők s a drámai hangoltságú versek álltak hozzá legközelebb. De nem a tüstént elbukók, hanem a sorsukkal küzdők. Azok, akik életükkel és elhullásukkal is adtak valamit korunknak. Ahogy az André Gide-tanulmány kiindulásául idézett jellemzése fogalmaz: „felemelte a lét szintjét”. így vagy úgy. Szemérmesen vagy gátlástalanul. Bátran vagy gyáván. De emelni a lét szintjét! Es elmondani az „igazi gondolatokat”, tettetések, körülírások, sanda oldalpillantások nélkül. Amint Paszternák írta: „Öreg 87
