Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Kabdebó Tamás: Csanádnál a Duna
görög volt Oszkárban, az agyafúrtsága, a ravaszsága, a derűs déli kedélye, azt környezete és az alföldi parasztok javára fordította, ha kellett. Végül is ez az összefoglalás hasonlatos a középkori Temesvári Pelbárt példázatainak a summázatához, Pesti Gábor Esopus fabuláinak az „értelmé”-hez. Vagyis, Oszkárt érhette bármilyen méltánytalanság, atrocitás, meghurcoltatás, mindig kecskeméti maradt, s sohasem fordult polgártársai ellen. Nem sértődött meg hazájára azért, amit el kellett szenvednie. Mert tudta, néha kisebb, néha nagyobb mértékben, az ő számára is csak az a sors jutott, ami honfitársainak. Nem akart magának kivételezett helyzetet és sorsot, nem akart jobban élni, mint környezete, s ezért megmaradt mindig boldog-boldogtalan kecskemétinek. Jásznak, kiskunnak, magyarnak, görögnek. És nem volt neki elég kilencvenöt esztendő Kecskemétből. A haláltól nem félt soha, csak annyira, amennyire egy okos ember tart tőle szükségszerűen. Halálos ágyán sem az elmúlástól rettegett. Nem volt kedve itthagyni a várost, a Duna-Tisza közét. Kabdebó Tamás CSANÁDNÁL A DUNA J. J. a becsukom a szemem, a Csanádi Dunát látom. Olyan pontosan és olyan élesen, a részleteknek akkora gazdagságával, amelyre a siető' film, a nagyléptékű térkép, só't, a kronologikus sorrendeket betartó olvasmány sem képes. Ugyanis én hatvan év hossz- és keresztmetszetében látom ezt a Duna- szakaszt, melynek ragadványneve a „Csanádi”, éppoly esetleges, mint a partján élők kora, neve, vagy testsúlya. Csanádi csak azóta, amióta a révtől két és fél kelet-irányú kilométernyire Ersekcsanád megépült, hogy a törökverte Duna- Tisza közének ez a kies vidéke újjáéledhessen. Duna azelőtt is volt, attól kezdve, hogy a jégkor utáni kistengerek lecsapódtak, és azután is lesz, amikor már a telhetetlen Sükösd magáévá teszi Ersekcsanádot. A Duna bal, azaz itt keleti oldalán három kilométertábla látszik télen, amikor a parti őserdő levelét veszti: az 1488-as, az 1487-es és az 1486-os. Torkolattól való távolságot jeleznek a kilométerek, tehát majdnem pontosan félúton vagyunk itt a Fekete-erdő és Fekete-tenger között. (Persze, a helyi ember „Fekete Erdő” alatt a gemenci rezervátum egyik Duna-sarkát érti — de mi most Schwarzwaldról szóltunk.) Szemből, Veránka szigetéről apám vadász- messzelátójával a fölsőbb két jelzést el tudtam olvasni - a gyereknek ölyv-szeme van - a Szivattyú-telep alattit már nem. A sziget sarkán álló ház emeleti erkélyén álltam: télen, nyáron, tavasszal, ősszel, még anyám méhében, karján ülve, kis és nagyobb gyerekként, az aknatámadás előtt, az újjáépítés után, és — hívatlan vendég gyanánt — első hazatérésem második napján. Srégen szemben az érsekcsanádi rév 800 méter, az ezüstös, a sárga, a barna, a szürke, az éjfekete,a locsogó, a felkorbácsolt, az elcsitult felület, amit hosszabban belátok: 3000 méter. Meghosszabbíthatom a távot északnak is, délnek is, de akkor már képzeletem egészíti ki az egybemosódó képeket. Kolombuszról úgy tudja a világ - ő mondta —, hogy Genovában született, mutatis 94
