Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 10-11. szám - Szalay Károly: Arcok törött tükörben

összecsukható réztok, benne papírlapocska. Rajta: 29. honv. gyal. ezr. Sz. Oszkár, avatási évfolyam: 1912, anyakönyvi lapszám: 494. Község: Jászberény, Közigazgatási megye, járás: Jász-Kiskun, ország: magyar, születési év 1891 (olvashatatlan). A papír másik oldalán: kérem nagybátyám értesíteni, P. Mihály bankigazgató, Kecskemét.

Értesítették.

Fekete karácsonyra készült a család. Csak a messze vidékről ideszármazott házvezetőnő' bújt el sírdogálni a mángorló szobában. Az öreg bankár panaszszót nem ejtett, csak nem járt el kedves estéb kaszinóbéli kártyapartijaira, lóversenyre sem utazott föl Pestre, komoran üldögélt az üveg verandán a leánderek alatt, Goethét és Schillert olvasott eredetiben, ám a könyveket le-leengedte a térdére és behunyt szemmel merengett. Hosszú szárú pipája sem tudta megvigasztalni. Mariska nagyasszony, csúnya, szikár, szikkadtméhű városi parasztpolgár származás, rezzenetlen kó'arccal temette magába fájdalmát, Leona házi feladatai befejeztével, csöndesen ült valamelyik sarokban, s leste a nagybácsi kívánságát, ami Oszkár halálhíre óta nullára csökkent. Ezen a környéken nem volt divat a hápítozás, a gyász éppenúgy mint a szerelem, nem tartozott idegenre, befelé mardosott.

A pucér, mert földíszítetlen fenyó'fa az utcai szobában állt, gyertyákkal, ám azokat nem gyújtotta meg senki, hiszen nem a Kisjézus születését voltak hivatva hirdetni, hanem Oszkár emlékét.

A kapuharang ingerült kondulására sem kapták föl a fejüket.- Prepotens perszóna, aki szenteste zavarogni merészel. Ne nyissatok neki ajtót!

Leonának azonban ismerősnek tűnt a kongatás türelmetlensége.

A halottnak hitt Oszkárt terelte be maga eló'tt a karácsonyfás szobába.

Hosszú hónapok óta feküdt (nem álló, hanem fekvő' harcban) az Isonzó fölött, a lapos, fehér köveken, amidó'n újonc érkezett mellé, a kiló'tt társ helyébe, Jászfényszaruról. Hiába intették, fölült a szerencsétlen és az első' veró'fényes déleló'tt lekaszálta fejét a srapnel. Oszkár odagurult mellé és azon melegében lehúzta róla a vadonatúj bakancsot, a lábszártekercset, a nadrágot, a zakót és tisztesség ne csorbuljon, fölöltöztette a fejetlen holtat a saját rongyos, koszos, büdös, tépett szerelésébe. Nadrágja zsebében a dögcédulával. Amit sohasem akasztott a nyakába, eló'írás ellenére.

Holzer doktor

Sokat ücsörögtem a harmincas évek közepe táján a bankár házának ablakában és bámultan a piarista gimnáziumba vonuló diákokat, főleg a fekete-szürke ruhás, egyensapkás árvaháziakat; szigorúan nyakig begombolt sötétszürke ingekben kényelmetlenül szorongva és feszengve, durva magasszárú cipőkben, a nem éppen rájuk szabott ruhákban lötyögve. Sápadt arcú, sovány kis madárkák.

De legfőképpen az üvegablakos, zárt fekete fiákért lestem, Holzer doktor bérkocsiját, aki minden reggel nyolc órakor indult beteglátogató kőrútjára. Szünetet 12 és 15 óra között tartott, mert a lovat is meg kellett etetni, félig kifogva a hámból, durva szövésű abrakos zsákot akasztva a nyakába, s favödörben hozták neki a vizet a doktor házából. Máskülönben a város minden lakója asztalhoz ült délben. Amidó'n megszólaltak a harangok, már előttük gőzölgőit a forró leves. Először az öregtemplom adta meg a jelet, ehhez kellett ingaórát, zsebórát állítani, néhány másodperccel később kondult meg a ferencesek, majd a piaristák harangja. Mindig elkésve válaszolt a főtéri harangozóknak a külvárosi Rávágy téri templomé, halkan, vékony hangon, elhalón. És tudtuk, nem hallottuk, csak a lelkűnkkel, hogy a határban lévő kiskápolna harangja is szól; nagy ritkán, arra alkalmas időjárásban bebucskázva hangja a város falai közé.

Egy alkalommal Oszkár mögöttem állt, amidó'n a fekete fiáker elcsattogott előttünk a sárga keramit-köveken.

— 1895-ben ismertem meg Holzer doktort, harminc éve annak. Ugyanebben a csukott hintóbán, ugyanezzel a kocsissal, fekete kemény kalapban, fekete-fehér csíkos nadrágban, hófehér ingben, fehér pöttyös fekete nyakkendőben, fecskeszárnyú fekete zakóban, mint most. Csak a ló változik rendre, tíz-tizenkét évenként. De őis mindig vasderes.

90