Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 10-11. szám - Körmendi Lajos: Kipcsakisztán

Hozzá kell tenni, hogy a kunhalmok nem csupán Magyarország említett területein találhatók meg, hanem változatosabbá teszik szép formájukkal az egész eurázsiai füves pusztaságot, azt az óriási területet, amelyen valamikor magyar és kun őseink és a hozzájuk hasonló népek éltek, élnek.

Illyés Gyula gyönyörű kifejezést talált a kunhalmokra: a mi katedrálisaink- nak nevezte őket. Igaza van: a mi barbaricumi viszonyaink között mongol, török, labanc csóváktól elhamvadtak a valóságos kőből emelt katedrálisok, csak a kunhalmok bizonyultak maradandónak, s dacoltak tovább az idővel.

Már ez a maradandóság is a múlté. Megszállott szakemberek, természetvédőit, művészek régen felhívták már a figyelmet arra, hogy milyen tájképi és egyéb értékei vannak a kunhalmoknak, s milyen veszély fenyegeti fennmaradásukat. A nagyüzemi, kolhozos gazdálkodás kecsegtető jövőjétől megittasodott termelőszövetkezeti vezetők ugyanis minden szívfájdalom nélkül elhordatták a kunhalmokat, főleg a rizstelepek építésekor és meliorációs munkák végzésekor. Olyan ütemben folyt a kunhalmok elhordása, hogy mára már megszámlálhatatlanul soknak a helyét sem lehet megtalálni, a megmaradt kipcsak-dombok egy része pedig megcsonkítva mutogatja iszonyatos sebeit az arrajáróknak. Nagyon kevés az érintetlen, ép kunhalom Kipcsakisztánban.

Akadt olyan önkormányzat, például a karcagi, amely - felismerve a pusztulási folyamat veszélyeit - a közelmúltban helyi védelem alá helyezte a mi kated- rálisainkat. Arra azonban már nincs ereje, hogy érvényt is szerezzen rendeletének: a kunhalmok többségét továbbra is szántják, hordják. Ráadásul jó néhány kipcsak-halom magántulajdonba került a kárpótlás során, a fennmaradásukról nyilván a gazdasági érdek és nem az érték tisztelete dönt.

Megoldás az lenne, ha a még ép kunhalmokat megszereznék az önkormányzatok, nem lehetne őket szántani, s gyep borítaná felszínüket. Ellenkező esetben félő, hogy évek alatt eltüntetjük a mi katedrálisainkat, megtesszük azt, amit mongol, török, labanc megtenni nem is remélhetett, vagyis eltöröljük a föld színéről a múltunkat. Ami őseinknek lakóhelye, temetője, őrhelye, árvizek előli menedéke volt, az most az enyészeté lesz. Felüthetjük majd az értelmező szótárt, hogy megtudjunk valamit a mi katedrálisainkról, s az ott közölt Eötvös-idézetből kiolvashatjuk a szomorú valót is: „... nincsen kunhalom, De áll a tér s nem vész a fájdalom”.

84