Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 10-11. szám - Lázár István: Erdőbénye, Sima, Baskó

rá. Obszidián- és kvarcitszerszámok, durva kerámia, átégett, téglavörös patics voltak az elárulóik. Mind vízközeiben, mind benapozott, javarészt déli fekvésű ponton. Némely patak mentén vagy forrásközeiben szinte vakon kijelölhető, hol érdemes lenézni a lábunk elé, s ott lesz, megcsillan a neolitikum emberének pattintott szerszáma; több figyelemmel előkerülnek a tört edénydarabok, netán a kormos tűzhelymaradvány faszéntörmelékkel. Csontra viszont sohasem leltem. Sem azéra, amit itt megettek, sem azéra, aki itt evett. Az erősen savanyú talaj az évezredek során elorozta tőlünk, kutakodó utókor elől.

E lelőhelyeknek, minden igyekezetem, unszolásom ellenére, csak egyikén került sor ásatásra; ám éppen itt, az Aranyos-patak egyik kanyarulatában, mielőtt még a völgy nyitna a Hernád-medence felé. Ügy hozták dolgaim, hogy csak szombat délután tudtam odajutni; véltem, nem lesz ott már más, csak az ilyenkor megszokott éjjeliőr. Ám a patakparton fölvert, hatalmas katonai sátorban hárman fogadtak. A friss diplomás régész, akinek ez volt az első önálló ásatása, ifjú felesége és csöpp, pár hónapos csecsemőjük. Ez a kis család az irdatlan rengetegben, a legközelebbi erdészházhoz sem közel, oly védtelennek tűnt, miközben ránk köszöntött az ide a nyár közepén is korán leszálló este, hűsével-homályával és titokzatos erdei hangjaival. Nehéz szívvel búcsúztam tőlük. Holott akkor még nem romlott meg annyira országszerte a közbiztonság. Vagy csak a félelem nem ült még lelkünkre akkora súllyal.

Ráadásul ennek az ásatási helynek a kiválasztása hibásnak bizonyult. Igaz, a terep előre nem árulta el, hogy a mutatkozó újkőkori telep javát elhordta az erózió. Talán, ha inkább ama másiknak a megkutatására kerül sor, Baskónál... De erről majd alább.

Formás obszidiáneszközöket lelt tállyai barátom, Encsy György — ne mulasszák el fölkeresem magánmúzeumát! - pár kilométerre innen. A Macska-ugró alatt, a Hidegpatak torkolatánál tértünk el balra, föl a Hideg-völgyön. De a helyét már nem lelném meg Csipkés sírjának. A kőgúlának, ahol, úgy mondják, éveket, ha nem évtizedeket töltött remeteként bizonyos Csipkés nevű férfi, akit nem holmi vallásos révület, hanem az emberek, a világ utálata űzött el ebbe az irdatlan vadonba. Gunyhójának rég nyoma sincs. Télen halt meg. Rókák széthordta csontjait tavasszal szedték össze favágók, s gyér maradványai fölé kőhalmot emeltek.

Ám vissza, vissza. Hiszen ott volt, az Aranyos-völgynek éppen a közepetáján, az a bekötőút jobbra föl. Zemplén egyik legszínesebb és legérintetlenebb tájára vezet. Előbb ez is szerpentines meredeken. S alig tágul kissé a láthatár, máris Sima községet érjük.Két rövid sor háznál alig több. Lakosainak száma 1980-ban 42, 1990-ben már csak 24. Mégsem halott. Nem lett Gyürüfűvé. Házai javát időben megvették nyaralónak. S nem csupán tulajdont szerzett családok szoktak ide. Iskolások csoportos üdültetésére is jut hely már erre épült vagy felújított házaiban.

Azt mondja a térkép, hogy Simától Baskó pontosan 6,7 kilométerre van, falu közepétől falu közepéig mérve. Nem tudom. Nekem ez a hegyoldalon végigkígyózó-hullámzó, hirtelen szurdokba bukó, onnan kikapaszkodva a tágöblű baskói medence panorámájával kápráztató út hol szinte végtelen, hol szinte percnyi.

Ide hoztam ki utoljára anyámat, kilencvenen túl már a halállal eljegyzetten, hogy lásson, lélegezzen be többet is, mint szobája ablakából. S legutóbb ott járva Ilonával, csak mentünk oda s vissza a két község között, mint az inga: még, még... S „a pózna végén” pedig: Baskó. Onnan nincs út tovább.

„Baskó: község Borsod-Abaúj-Zemplén m.-ben, a Zempléni-hg.-ben, Sárospataktól 17 km-re Ny-ra. Hegyvidéki völgytalpi útifalu. L: 563 (1910), 269 (1990). Erdőgazdálkodás. Irtványfaluként keletkezett. Zsigmond király Boldogkő vár tartozékaként a Cudar családnak adományozta (14. sz. vége). Első írásos említése: 1467 (Basko). A 15-16. sz-ban Barankovics György, Szapolyai János, a Rákóczi és a Thurzó családok voltak a földesurai. 18. sz.-i birtokosai, a Trautsohnok ruszinokat telepítettek ide. Lakossága az erdőből élt, s a hegyaljai borvidéken napszámban szőlőt művelt. A megye egyik legelzártabb és legarc- haikusabb települése. 1881-ig és 1945-50-ben Abaúj vm.-hez, 1881-1945-ben Abaúj-Torna vm.-hez tartozott. Gör. kát. templom (1890).”

(Ide másoltam volna én Erdőbénye és Sima rövid történetét is. De: honnan? Az Akadémiai Kiadó magyar Nagylexikonénak csak az első négy kötete készült el, A-tól Bz-ig. Ekkor az MTA eladta kiadóját a hollandusoknak. Azóta csak sopánkodás folyik a megrekedt

74