Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 10-11. szám - Lázár István: Erdőbénye, Sima, Baskó

Nagylexikonról. Holott, ha nem folytatódik, mérhetetlen, már elvégzett munka válik semmivé. Nem is szólva annak ódiumáról, ha egy ország arra sem képes, hogy végre — a százéves Pallas után először! - értékálló nemzeti lexikonnal gazdagítsa magát. De hagyjuk ezt. Most nem a rendszerváltás mámoros percei utáni, kiábrándulást kiábrándulásra halmozó évek történetét írom, benne protestálással igen sok kulturális-tudományos érték és intézmény aggasztó, ha nem kétségbeejtő állapota, sorsa miatt. Nem.)

A Rákócziak örökéből Bécs által részeltetett Trautsohnok tehát ruszinokat költöztettek ide. 1980-ban és 1990-ben is, a népszámláláskor Baskón mindenki magyar anyanyelvűnek és nemzetiségűnek mondja magát. Tegyünk itt egy megjegyzést: igaz, nem minden magyarországi görögkatolikus ruszin származék, de minden magyarországi ruszin görögkatolikus. Az pedig még hagyján, ha a baskóiak mind magyarnak vallják magukat, ahhoz mérten, hogy nem messze innen - pár hegyen túl - a szintén „póznavégi”, s régóta tudottan majdnem színtiszta ruszin lakosságú Komlóska 426 lakosából (1990) 249 magyar, míg 177 szlovák anyanyelvűnek, 251 magyar, míg 175 szlovák nemzetiségűnek vallja magát. Pontosabban: ennek írják be őket. Mert ruszin - vagy ruthén vagy akár kárpátukrán - rubrika nem is volt, még 1990-ben sem; „egyéb” pedig ki szeret lenni, ha nem muszáj.

(Milyen megalázó ez is. Anno ugyanis a Szovjetunió, a bekebelezett Ukrajna fölött átnyúlva, úgy tette be súlyos, fegyveres öklét a Kárpát-medence belsejébe, olyan „jogalapon”, hogy az ukrán etnikai és nyelvterület peremén élő, kisebb szláv csoportokat, így a ruszinokat, akik pedig, az ortodoxiából kiválva, vallásilag is rég elkülönültek, erőszóval ukránokká minősítette át. S ami ezt kísérte, az még a pravoszláv papság segítségével is találkozott, az ő segítségüket is igényelte és megkapta: felszámolták, illetve illegalitásba kényszerítették a görögkatolikus egyházat, be nem hódoló papjait a Gulágra küldve. S mindennek folyományaként minősíttettek a magyarországi ruszinok, ahol szláv tudatuk, nyelvük még el nem enyészett, szlovákoknak. Tévesen-bűnösen. De hagyjuk ezt. Most nem a szovjetizált nagyorosz hódítások történetét írjuk, se- véget még alig ért — história minket, Kelet-Közép-Európát közvetlenül sújtó példáinak fejezetét. Nem.)

Végezetül tehát: Baskó. Ahonnan nincsen út tovább. Ám azért próbálkozzunk. Éspedig fönt, a falu északkeleti végén. Mert ott, a Tekeres-patakot követő dűlőúton évtől és évszaktól függően még autóval is följebb juthatunk; addig legalább, ahol a patak két ágra szakad. Néhol ligetes, bokros-fás, máshol nyílt s javarészt marhalegelőül szolgál ez a hegyoldal: a Horvát-kuti-rét. Keréknyomokat árokká mélyít rajta a lezúduló csapadékvíz, gyepet bontva, köveket görgetve. Munkál az erózió, ez az önkéntes régész.

Zarándokhelyem ez is, amióta csak az első kó'pengét, őrlőkövet, edénytöredéket vízmosásaiból kézbevettem. Volt év, hogy Ilonával kilószám kapkodtuk itt az újkőkori műhelyhulladékot. Obszidián és kvarcit pengét, vakarót, magkövet, meg a szerszámgyártás esedékét.

S most végre vázolnom kellene azt, hogy mi adja rendkívüli súlyát, tudományos jelentőségét e térség archaikus lelőhelyeinek. Igen röviden: az obszidián, ez a remekül pattintható vulkáni üveg Európa belsejében csupán a Kárpát-medencében, és itt is a hajdan Eper- jes-Tokaji hegyláncnak nevezett — ma Szlovákia és Magyarország között megosztott — hegyvidéken fordul elő. Egyéb európai lelőhelyei a Földközi- és az Egei-tenger part- és szigetvilágához, valamint a Kaukázushoz kötődnek. Ugyanakkor a zempléni obszidiánt legalább félszázezer éve pattintja az ember, míg a Mediterráneum obszidiánja az átmeneti kőkorban lesz ismertté, alig tízezer éve. Bizonyítható, hogy a zempléni obszidián már 30000 évvel előtt közel 500 km sugarú körben elterjedt Európában. Alighanem ez volt a gazdaságtörténet első „piacképes” áruja, exportterméke.

Ami azt is jelenti, hogy ezzel vagy ezzel is vette kezdetét a munkamegosztás, egyes embercsoportok specializációja mesterség szerint. Nem távol innen, s ugyancsak a Tekeres- patak völgyében van az a hely, amelyről Kalicz Nándor régész Agyag-istenek - A neoliti- kum és a rézkor emlékei Magyarországon című könyvében ír: az obszidiánt „messze vidékekre szállították Tokaj környékéről, mint kész pengéket vagy félkész állapotban, mint magköveket, amelyről szükség szerint hasították le a pengéket. Azonban nemcsak az obszidiánt, hanem a jó minőségű kovát is feldolgozták egyes telepeken. Boldogkőváralján, egy kis patak partján, egy néhány házból álló település lakói obszidián- és kovaeszközök

75