Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Lázár István: Erdőbénye, Sima, Baskó
Lázár István ERDŐBÉNYE, SIMA, BASKÓ Az út, odáig ^ » em vagyok már a régi. Lábam megrokkant, a szakállam ősz; hajam is az lenne, hogyha volna. Hátamat évtizedek óta görbíti a konok anti-csontkovács: a Bechterew-kór. (Vlagyimir Mihajlovics Behtyerev, 1857-1927, aki ezt a kórképet leírta, neves orosz, majd szovjet neuropatológus. Sztálin ölette meg, a moszkvai Nagyszínházban egy Hattyúk tava előadás szünetében, mérgezett cukrászsüteménnyel; rögvest azon este, amikor kézremegését vizsgáltatta meg vele, és a doktor nem csupán diagnosztizálta, hanem a despota előszobájában óvatlanul ki is mondta, hogy a páciens, sajnos, paranoiás. De hagyjuk ezt. Most nem világtörténelmet írunk, azon belül az ázsiai termelési mód történetével, és ami ebből következik. Nem.) És ez itt nem is gyalogtúra-beszámoló. Hanem — mea culpa, mea maxima culpa, zöldek! - sok autózással járt kirándulások adatolt krónikája. Ámbár, persze, akinek gyalogolni jó, azért az is csak olvassa el. Miskolc-Szerencs felől Patak-Űjhely felé a 37-es útról letérni balra nagy ívben, ügyelve a szembejövő forgalomra, az ERDŐBÉNYE útjelző táblánál. Az elsőnél, Szegilonggal szemben. Mert lesz még másik is. (Az éppen magunk mögött hagyott, Miskolcot Sátoraljaújhellyel összekötő 37-es stratégiai jelentőségét jelzi, hogy annak tervét, az első bécsi döntés után, amikor a Felvidék egy részét Magyaroszághoz visszacsatolták, a kassai hadtest parancsnoksága készítteti el. Az akkori országút ugyanis, csak Szerencs és Újhely között is, nyolc-tízszer keresztezte a vele párhuzamos vasutat. Képzelhető, hogy ez mi felfordulást, késleltetést okozhatott mozgósításkor, amikor a csapatokat egyszerre mozgatják vasúton és közúton. Nota bene, az utat végül is, az 1950-es évek első felében, Rákosiék építtetik meg. S Újhelytől viszont, és már Kádárék alatt, a folytatást persze nem Kassa, hanem keletebbre: Záhony irányába kanyarítják. Végigfut a bodrogközi szlovák-magyar határ innenső oldalán, Zemplénagárdig. Ahol azóta sincsen Tisza-híd. S enélkül, katonailag főként, eléggé zsákutcás ez az út. Fontos azonban a stratégiai előrelátás... De hagyjuk ezt. Most nem Kelet-Közép-Európa történelmét írjuk, azon belül a határeltologatások és a változó stratégiai prioritások történetével. Nem.) Erdőbényére tartva, balról először gyönge, északi — na, jó: északkeleti — fekvésű szőlő- cskék. Majd, ismét csak balról, egy bekötőutat látunk becsatlakozni, történetileg változó táblákkal megjelöltén. Nekem az Erdőbénye-fürdő, a Honvédüdülő, meg a Behajtani tilos a legemlékezetesebbek. De főképp az utóbbi. Ennek idején nincsen helymegjelölés. Csak tilalom. Kies polgári fürdőcske volt ez hajdanán, pár épület csupán a rengeteg erdőben; ódon hangulatú. Lett azután, ha jól tartom számon, a debreceni városi vagy a Hajdú-Bihar megyei Tanács üdülője. Mígnem a honvédség tette magáévá, s alaposan. Rejtezett-e ott valóban rakétakilövő, vagy sem, nem tudom; de úgy őrizték és álcázták, mintha volna. Még az erdő is körülötte széles övben honvédségi kezelésbe került. Roppantul fájlaltam magam ezt. Mert csak ekkor, már a tilalmas időben értesültem, hogy az egész Zemplénben errefelé van remény a legnagyobb, akár emberfejnyi obszidiánokra lelhetni. (Autó- és turistatérképeimet időrendbe sorolva, ez a bekötőút némelyiken még akkor is szerepel, amikor a hely, ahová vezet, már tabu. Tudni sem szabad róla, nemhogy odamenni. Azután: ausradieren. Netán föltüntettetik a forrás, amely a vizét adja, de nincsen a fürdő-üdülő és nincsen az út. Ma a tilalom már okafogyott. Újabb térképeink azonban erről még nemigen értesültek. Ám ezen túl is, kronologikusan térképeink, ha jól kérdezünk, mennyit tudnak .ieséhii... S azt tudja-e az Olvasó, hogy úgy negyedszázadon át ki volt a magyar kartográfia főembere? Az a Radó Sándor, aki Dóra néven a második világháború talán legsikere71
