Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - Varga Imre: Az életet nem fogja, mégis; A négyszázadik; Zene test; Szóról szóra lépdel (versek)
Varga Imre Az életet nem fogja, mégis Megadatik bizton mindaz, amit megkaphatunk. A fájdalom bősége bár; utána csekély öröm is szárnyalás. Árnyak zizzennek át a szobán fényes délben, egy-egy szín mélyéből kitör, ibolya, sárga elárad, ízlelem, a csend fénycsapódásai; moraj. Vagyunk. Lederül rólunk fölöslegünk, ajándékba adandók, kivetni valók, a több, az mi kevesít. A védettség korlátoz, lezár. Akár a fülledt madárház: folytonos ricsaj, zsinatolás, bűzös gané. De erről nincs beszéd. Az életet nem fogja szó, semmi lelkeset, csak ami már halott. (Múmiapólya dolgainkon.) Máris tovább! Vagyishogy itt maradj! A legtöbb, ha ülsz csak mozdulatlan. Megtalál minden. Gyöngeség, ebből erőd; a végtelen elönt. A kérkedés közben kihull. Lehet-e ilyen általános velünk? Ha teremtés életünkkel személyesül. Hát magad? Nem életrajz, tanács kell a világnak. És már vers is alig, nincs ínyére igen, de mi kéretlenül mégis inkább adjuk, hiszen orrával szagolja, milyen büdös. 1996. március 9. A négyszázadik A négyszázadik óra táján a test már rég nem éhes terhei hát mögött (ami így jócskán időleges) a kevésben alapvetően (víz, levegő) mindene tátott a teremtés csöndje iránt 30
