Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 7. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidárium II. (Második rész - Fordította Szenyán Erzsébet)
Ryszard Kapuscinski Lapidárium II. II. rész A. rank Berberich - a „Lettre International” német változatának főszerkesztője - 1995 tavaszán beszélgetést folytatott velem. Ennek néhány részlete: „Az utazások, az olvasmányok és a reflexiók — ez az a három forrás, amelyből merítek, amikor írok, ezek szolgáltatják az alapanyagot. Ezenkívül segítségemre van még: a szporadikus versírás és a fényképezés. Az első forrás tehát az utazás mint exploráció, felfedezés, kutató erőfeszítés. Az igazság keresésére és nem a pihenésre irányuló utazás. Közel akarok férkőzni az utamba kerülő valósághoz. Észre akarom venni, meg akarom ismerni, meg akarom érteni. Ez a foglalatosság állandó összpontosítást, ugyanakkor állandó nyitottságot is igényel, hogy minél többet lehessen befogadni, átélni, emlékezetbe vésni. A másik forrás a beható és soha nem szűnő olvasás. Ha az ember saját szövegeinek kubista értékeket akar kölcsönözni, nézőpontját kiegészítő fényekkel és perspektívákkal kell kitágítania. Ezért használok sok idézetet. Azt akarom ugyanis, hogy más hangok is megszólaljanak, hogy más ítéletek és vélemények is elhangozzanak. Az adott tárgyra vonatkozó irodalom tanulmányozása persze több szempontból is hasznos. Akár azért is, mert néha az embernek úgy tűnik föl, hogy utazás közben valamilyen fölfedezést tett. Olvasás közben aztán kiderül, hogy valaki más már korábban rájött ugyanerre! Ilyenkor irányt kell változtatnom, nehogy ismétlésbe bocsátkozzam, nehogy banalitásokat írjak. Végül a harmadik forrás, amely az előző kettőhöz kapcsolódik: az elmélkedés, a reflexió. Az utazóként és olvasóként szerzett tapasztalataim alapján igyekszem meghatározni saját nézőpontomat, leírni a felmerülő ötleteket, eltöprengeni a szerzett benyomásokon, rendezni gondolataimat. A Másság kutatójának - más kultúrák, más gondolkodásmódok, más viselkedési formák kutatójának — tartom magam. Meg akarom ismerni a pozitív értelemben vett idegenséget, amellyel találkozni szeretnék, hogy megértsem. Arról a kérdésről van szó, hogy hogyan lehet új és adekvát módon leírni a valóságot. Az ilyen fajta írást időnként nonfiction írásnak nevezik. Mondhatnám úgy is, hogy alkotó nonfiction írásról van szó. A személyes jelenlét itt nagyon fontos. Néha felteszi nekem a kérdést, hogy ki az én könyveim hőse. Ilyenkor ezt felelem: „én vagyok az, hiszen ezek a könyvek olyan személyt írnak le, aki utazik, figyel, olvas, töpreng és erről ír.” Szükségem van a költészetre mint nyelvi gyakorlásra; nem tudok lemondani a költészetről. Versírás közben elmélyülten kell a nyelvre összpontosítani, és ez jót tesz a prózaírásnak. A prózának zenéje kell, hogy legyen, a költészet pedig maga a ritmus. Amikor írni kezdek, megkell találnom a ritmust. Ez úgy visz magával, mint egy folyó. Ha egy mondat ritmusértékét nem sikerül létrehoznom, akkor elvetem a 36
