Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 2. szám - Gömöri György: Erdélyi utazás 1956 nyarán
Gömöri György Erdélyi utazás 1956 nyarán A. yl em tudom pontosan, mikor fedeztem föl Dsidát; annyi bizonyos, hogy még középiskolás koromban. Először a Horváth János féle Magyar versek könyvé-ben találkoztam néhány elbűvölő versével, aztán valahonnan megszereztem a ritkaságszámba menő Angyalok citeráján-t, a költő posztumusz versgyűjteményét. Az ötvenes években Dsida Jenő nemcsak, hogy nem számított „divatos” költőnek — állítólagos formalizmusa, értsd: formai virtuozitása miatt hanem egyéb dolgok miatt is az irodalmi tudat határmezsgyéjére száműzetett. így aztán azt éreztem, új s merész témát választok, amikor eldöntöttem — Dsidáról írom egyetemi szakdolgozatomat. Igen ám, de ehhez el kellett utaznom Erdélybe. Pontosabban nem kellett volna mindenáron elutaznom, hiszen lehet valakiről kizárólag művei alapján írni, sőt az ún. „szövegközpontú” kritikai iskola úgy irtózik az életrajzi háttértől, mint ördög a szenteltvíztől. Én viszont sohasem tudtam magamban elválasztani az irodalomtörténészt a kritikustól (vagy a műélvezőtől), mindig szenvedélyesen érdekelt az adott mű háttere (is). Ezért úgy gondoltam, az erdélyi terepismeret és a Dsida életének szemtanúival folytatott beszélgetések nélkül nem tudok eléggé újszerű, érdekes szakdolgozatot írni erről a fiatalon meghalt és kritikailag még eléggé feldolgozatlan költőről. 1956 elején ezért elkezdtem buzgón szervezni magamnak az erdélyi utat. Mivel az utazáshoz (mint a háborúhoz Montecuccoli szerint) a kíváncsiságon kívül főleg pénz kell, 1956 tavaszán elsősorban ennek felhajtására koncentráltam energiámat. A bölcsészkar Világirodalmi Tanszéke akkoriban kiírt egy pályázatot összehasonlító dolgozatokra, ezt megpályáztam és (harmadéves magyar-lengyel szakos bölcsészként) meg is nyertem az Olvadás lengyel és magyar költészetéről írt munkámmal. Bár nem voltam még tagja a írószövetségnek, a fiatal írók különböző szervezeteiben szám on tartottak, szorgalmasan bejártam gyűléseikre; verseim, írásaim már itt-ott megjelentek, így úgy éreztem, jogosult vagyok támogatásra az Irodalmi Alaptól. Kaptam is tőlük némi segítséget egy romániai kutatóútra. Az útiköltség és a létfenntartáshoz szükséges szerény összeg meglévén, már csak lakásról kellett gondoskodnom; nem emlékszem, hogyan, talán az egyetem segítségével kaptam egy levelet, hogy kolozsvári tartózkodásom alatt lakhatok a Józsa Béla szakko- légium diákszállójában. (Eléggé spártai körülmények között aztán itt is laktam vagy négy hétig.) Erdély különben nem volt számomra egészen ismeretlen. Nem volt az, függetlenül az olvasmányélményektől. Korábban már kétszer jártam Erdélyben, mindkétszer farkaskölyökként, mint a 323-as „Magyar Reménység” református cserkészcsapat kiscserkésze. (Ez azután volt, hogy a bécsi döntés értelmében Észak-Erdély pár évre visszakerült Magyarországhoz). A két táborozás közül az első 1942-ben a besz- terce megyei Cegőtelkén, pontosabban a falu mellett zajlott, vadregényes környezetben. Emlékszem a hosszú vonatútra sűrű erdőkkel borított hegyek közt, s arra is, 73
