Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 11. szám - Vasy Géza: Csöndország költője
ban megnyilvánuló tartalomnak: a magyar nép tragikus helyzetét felmutató állapotrajznak. E tragikumot fejezi ki a totálissá váló értékvesztés, amelynek van az egész emberiségre is vonatkoztatható érvényessége: „Otthontalan, / e bolygón is hontalan / mi várhat ránk még, / miféle csillagok?”, ugyanakkor ez a gondolat kizárólag a magyarságra is utalhat a mi otthontalanságunkra és hontalanságunkra, amelyet nem szépíthet meg a hajlék sem, amellyel szemben nem véd fal, tetó'. Ezt az otthon is bizonytalan helyzetet érzékelteti, hogy „Petőfi képe a polcon / meginog”, hiszen ezzel egy vitathatatlan érték, egy mindmáig állandónak bizonyuló mérce megmaradása is kétségessé válik. Közvetlen ezután a radar keresése mintha Petőfi ellen is irányulna. A vers motívumait vizsgálva Petőfi, Kosztolányi, József Attila neve hangzott el a tudatos vagy spontán rájátszásokkal, ráutalásokkal kapcsolatosan. A rájátszásoknak az eddig említetteknél sokkal meghatározóbb a szerepe. Maga az egész vers rájátszás a magyar kötészetnek a reformáció kora óta meghatározó gondolatkörére: a nemzet elemi veszélyeztetettségére, a nemzethalál látomására. E gondolatkör egyik lehetséges kifejezési formája a virrasztás az alvók, a tetszhalottak, a halottak országában. Különösen Vörösmarty, Vajda, Ady és Nagy László egyes verseivel nyilvánvaló a kapcsolat. E vers záróképe rájátszik Vörösmarty Előszó c. művének komor jelenképére, valamint Nagy László Föltámadt piros csizma c., ugyancsak Petőfit is megidéző költeményének behavazott, holtakkal teljes harcterére, az ottani „Csöndországra”. A krónikus jelen, a nem történő történelem, a lefojtott feszültségek világa, s az ezt széttörni készülő indulat munkál Nagy László alkotásában, valamint Rózsa Endre korábbi műveiben, a „történelemszünet” szuggesztív metaforájában, amely a krónikus jelen legközvetlenebb költői előképének tekinthető. E szinten nyilvánvaló, s a vers lényegi közlendőjével kapcsolatos rájátszások mellett találhatunk további, egyetértő vagy vitatkozó rájátszásokat is. Az „oldás nincs itt, / csak kötés” gondolata Tompa Mihály híres verssorának látszólag ellentettje, valójában, lényege szerint megerősítése („Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!”) József Attila Külvárosi éjében „egy kis faldarab / azon tűnődik, hulljon-e.”, itt mintha ugyanaz a darabka szánná el magát: „Falról a törmelék vakolat - / pereg a perc”. József Attilára utal a kés motívuma is. A lánctalpak, a vérfolt az 1956-os versekre, legközvetlenebbül feltehetően Tamási Lajos és Benjámin László munkáira. Csöndország egész világa, annak félelmetes és mitikusan végzetes volta Ady Endre Csönd-hercegére. Nemcsak költői művekre, hanem szólásokra, mindennaposán használt kifejezésekre is rájátszik Buda Ferenc költeménye. A szájától vonja meg a falatot, felfordul, háborog a gyomra, az oldás és kötés, a pók által szőtt hálók ilyenek. Azt már szinte említeni is felesleges, hogy e vers motívumai nagyrészt megtalálhatók a költő korábbi - és későbbi — alkotásaiban is. Azaz az éjszaka, a virrasztás, a veszélyeztetett egyéni és nemzeti lét, sőt emberiséglét, a csönd, az otthonosság-ott- hontalanság nem először, de összegző igénnyel és érvénnyel mutatkozik meg a ’83- ban, amelyet egy vallomása szerint maga a költő is egyik legfontosabb művének tart. Csöndország testében-lelkében beteg. Ebből következően a felfokozott negativitás képei és kifejezései hatják át a verset, ám e fokozás nem romantikusan felnagyító, hanem tárgyias, a látszatra jelentéktelen, apró részletekben a lényeget felmutató. Itt van például a bárki által ezerszer megfigyelhető pókhálószövés: „Poros, homályos zugban / pók dolgozik, / hálóvá nő a foszlandó fonál”. Látszólag semmi más ez sem, mint egy megfigyelés tárgyszerű leírása. Ám ennél sokkal több a szerepe. A vers fordulópontja előtt áll, közvetlenül utána következik a Jajgatva telefonál”, a 43
