Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - Orosz István: A kordivattal szemben
Orosz István A kordivattal szemben „Ha egy órányit beszélhetek, akkor belekezdek azonnal, de ha csak tíz percet, akkor kérek két hetet, hogy fölkészülhessek.” Ezt a híressé vált szónoki szállóigét nemcsak személyes okból mondtam el, bár nekem sem áll rendelkezésemre hosszú idő, hogy Reisenbüchler Sándor kiállításához előszót mondjak, sőt egy füst alatt a fesztiválhoz kapcsolódó négy másik tárlatot is megnyissam, hanem azért is idéztem a talán Clemenceau-tól származó mondást, mert maga a műfaj, amelyben Reisenbüchler dolgozik, olyan tömör és koncentrált, hogy a fölkészülési időszak nála is különös jelentőséget kap. Mondhatnánk úgy: Reisenbüchler „tízpercei” több éves koncentráció eredményei, s ha ehhez még azt is hozzágondoljuk, hogy zömmel maga készíti a filmek teljes képi anyagát - a hátterekből a fázisrajzokig —, akkor még érthetőbb, hogy miért hivatkoztam az iménti citátumra. Nos, ezeknek a több éves fölkészülési időszakoknak vizuális dokumentumai azok a képek, amelyeket itt láthatnak. Ha egy animációs film rajzait önálló képekként mutatják be, vagyis a műfaj természetes közegéből kiragadva, úgy, hogy az egyhu- szonnegyed másodpercre szánt látványt akár percekig szemlélheti a látogató, az tapasztalatom szerint csaknem mindig kudarcra van ítélve. A mostani különös tárlat azonban kivétel szellemes ellenpontozó rendezésével, sőt megerősít bennem egy gondolatot, amelyet az évek során látott Reisenhichler-filmek, meg az alkotóval folytatott beszélgetések után még inkább csak sejtettem: Reisenbüchler Sándor egyetlen művet készít egész életében, egyetlen teljesség felé halad, s ezt a művet csak jobb szó híján nevezzük filmnek, animációnak, environmentnek, képzőművészetnek vagy filozófiának, de ha pontosan akarunk fogalmazni, akkor őszintén bevallhatjuk, hogy nincsen rá szavunk. Akiállítás címéül választott Reisenbüchlerland szóösszetétel ugyan szelíd iróniával jelzi ezt a teljességet, de azt gondolom, elsősorban az elhatárolódást van hivatva hangsúlyozni. Reisenbüchlerland ott terül el a planétán, ahol a terjeszkedő Disneyland, Disneylandek még elmulasztottak jelzőkarókat leütni. Persze elhatárolódni kétféleképpen lehet valamitől: vagy úgy, hogy egyszerűen nem veszünk róla tudomást, negligáljuk a jelenséget (ez tán az egyszerűbb), vagy úgy, hogy folyamatosan konfrontálódunk vele. Ezt, a hite szerint tisztességesebbet választja Reisenbüchler: nem dugja a homokba a fejét, sőt odáig „vetemedik”, hogy kollázsként, idézetként, hivatkozásként átveszi az amerikai tömegkultúra legbizarrabb elemeit. Mítoszteremtés hozott anyagból, mondhatnánk. „Európai ízlésvilág amerikai lendülettel” - ahogyan ő fogalmazza, avagy „kultúrmenű giccskörettel”. A mindenevő tévés-videós galaxis mintájára építi föl a tárlatot, amelyben, ha már éppen elmélyülnél valamiben, akkor jön a reklám-meteorit, vagy épp a konzumkultúrák giccs-figurája, és oda a katarzis. Humor és diákos frissesség árad a kiállítás ötleteiből, és bizonyára jól fognak szórakozni, ha veszik a fáradságot, hogy bejárják Reisenbüchlerlandot; s ha Az Animációs Filmek Kecskeméti Fesztiváljának megnyitóján elhangzott szöveg rövidített változata 62
