Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - Orosz István: A kordivattal szemben
lesznek néhányan, akik valami szomorú, rezignált ideiglenességet éreznek meg a mélyben, talán az sem lesz a képek szándéka ellen való. Pontosabban talán úgy fogalmazhatnám: a civilizációk múlandóságára való bölcs rálátással is szembesülhetnek itt. A mulandóban az állandó és a maradóban az ideiglenes - ugyanez a gondolat az, amelyet körüljár a fotográfus-filmrendező Haris László, és most a körüljárást ne csak képletesen, hanem a maga dimenzionális valóságában is tessenek érteni. A fesztivál második kiállításán A Jel cím alatt bemutatott fotósorozata egy kőbánya kopár terébe kifeszített nagy, sötét, mozdulatlan vászon árnyékának szeszélyes vándorlását kíséri végig napkeltétől napnyugtáig. A képhez magyarázatul vagy inkább a magyarázat helyett egy verset írt Haris: Fölötted lebeg a Jel, mely mozdulatlan. / Árnyéka a Földön időről időre, helyről helyre folyton változik. / Ha az árnyékot figyeled, megtudsz valamit a Jelről, / de ezt a tudásodat állandóan módosítanod kell. / Ha a Jelet figyeled, megtudsz MINDENT. A szavak társul hívása a szikáran fogalmazó, kevés tónussal dolgozó fekete-fehér fotók mellé talán szokatlan Haris Lászlótól. A koncept-art egyik első magyarországi képviselőjeként számon tartott művész többi kecskeméti képe is mintha érzékenyebb lenne annál, mint amit tőle és stílusától várnánk. Kortársi festmények részleteit fényképezi, úgy kalandozva az ecsetvonások szövevényén, mintha szelíd tájképet nézne teleobjektíven át, s alig néhány négyzetcentiméternyi felületek kapnak új értelmet a nagyítás dimenzióváltozásai során. A konceptuális művészet megjelenése volt az a pillanata a művészettörténetnek, amikor a fotográfiának mint szorosan vett képzőművészeti ágnak az integrációja megtörtént, s a koncept-artban lesz először deklaráltan a művészet tárgya maga a művészet, a művészet fogalma. Haris szellemesen lép tovább, amikor a fogalmi problémák képi definiálásához a legklasszikusabb művészeti formák, a festmények átértelmezett elemeit hívja segítségül. A fotográfiáé a főszerep Neuberger Gizella kamaratárlatán is. Arcra arc című filmjének képeiből, csupa szembeforduló arcmásból válogatta össze a terem négy falát betöltő anyagot, s mottóul a Szentírásból választott három sort: „Mint vízben az egyik orcza / a másikat megmutatja, / úgy egyik embernek a szíve a másikat. A kiállítás akkor „működik”, akkor kezd el igazán élni, ha látogatókkal telik meg, ha arcok néznek szembe az arcokkal, tekintetek találkoznak tekintetekkel. Az arcképek közt néhány tükröt, homályos felületű tükröt (a Szent Pál-i utalást tessék észrevenni!) is elhelyezett a rendezőnő, mintegy figyelmeztetésül: „tükör” a többi kép is, előttük megállva is saját magunkra, magunkba látunk, vagy ahogyan József Attila mondja: „Hiába fürösztöd önmagadban / csak másban moshatod meg arcodat.” A negyedi kiállítás Pócs Péteré. A kecskeméti grafikus „dizájner” készíti már kezdetek óta a filmfesztivál plakátjait, kísérő nyomtatványait, úgy szokták elegánsan mondani: ő a felelős a „vizuális arculatért”. A minden kiadványon visszatérő embléma az a különös háromszög-formáció, a tribád, amely lerajzolható ugyan, de elképzelhetetlen. Ez az, amire fel szeretném hívni a figyelmüket, már csak azért is, mert első megjelenése óta a képzőművészek kedvenc és sokszor idézett motívumává lett az egész világon. Egy Oscar Reutersvard nevű svéd rajzolta le először 1930 körül, azután tőle függetlenül 1958-ban az azóta világhírűvé vált angol matematikus, Roger Penrose is „kitalálta”. O publikálta elsőként, s így ő a névadó is. A Psichological Journalt, amelyben a Penrose-háromszög megjelent, elküldte Maurits Cornells Es- chernek, a különös, kétértelmű rajzolatok holland nagymesterének, mintegy fölajánlva neki és rajta keresztül a képzőművészetnek a tribádot, lökést adva a vizuális paradoxonok széles körű grafikai eltelj edésének- Londontól Kecskemétig. A kiállításfüzér utolsó darabja azokra a Magyarországon született és a nagyvilág animációsfilm-művészetében híressé lett alkotókra emlékezik, akik már nem lehet63
