Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 10. szám - Borzák Tibor: Emlékszik-e még? (Beszélgetés Dévay Camillával)

megírtak. Csak a stílus, a kor számított. (Ezt nem tartják ma szem előtt!) Azután Vámos László, Németh Antal, Seregi László... Csupa boldogság.- Férj rendezte a feleségét... Rendező-színésznő házaspár... Könnyű volt így élni?- Ez csak megerősítette az alkotó munkát. Egyet akartunk, soha nem kerültünk szembe egymással. így könnyebb volt minden és boldogabban tudtunk élni. Béla a tizenhat év alatt ötvenhárom darabot rendezett, több mint a felében velem is dolgozott. Nemcsak klasszikusokban kerültünk össze, hanem a kortárs irodalmi művek színrevitelében is. Leginkább Raffai Sarolta, Darvas József darabjait szerettük. Nem egyszer a magam sorsát is átélhettem, amikor ezeket játszottuk. A Pesti emberek minden egyes előadása után sírtam, miközben zúgott a taps. Mezei Lajos egyszer súgva kérdezte tőlem: - Camilla! Mennyi könnye van még magának?-Ami önnek nem adatott meg, az a lányának sikerült. Udvaros Dorottya országos hírű színésznő lett!- Dorottya kutatóorvosnak készült. Velünk élt a színházban, gyerekkora javarészét ott töltötte. Magára szedte a ruhákat, billegett a tükör előtt. Szigorú kritikusom volt. Kezdetben én sem lepleztem a vele kapcsolatos véleményemet, féltettem attól, hogy beskatulyázzák. Megmondtam neki, ha ezt a pályát választja, akkor csak profi lehet, ellenkező esetben elűzöm a színpadról. Amíg idehaza keményen ta- nítgattam, rájöttem, ez a lány a bohóctól a tragikáig mindent el tud játszani. Akkor engedtem el a kezét, hagytam, hogy a saját útjára térjen. Azt azért kijelentettem, mindig a legkegyetlenebb kritikusa leszek. Későbbi bevallása szerint el is fogadta a véleményemet. Most már egy kicsit enyhültem. Sírás fojtogat... Büszkeség? Öröm? Boldogság? Nem találok rá szavakat, hogy nekem mit jelent az, hogy Dorottya isteni tehetség, alázattal műveli ezt a mesterséget és négyfelé hasítgatja magát, mint én tettem annak idején.- Camilla, Kecskemétről merre vitt az útja?- Radó Vilit „felkérték”, hogy menjen nyugdíjba - írja csak meg az igazságot. A színház hírnevére, társulatára, és persze az igazgatói székre másnak is fájt a foga. Vili szálka volt. Aczél elvtárs uralma alatt nem lehetett mást tenni, csak engedelmeskedni. A hatalmat Ruszt József és Miszlay István vette át a kecskeméti színházban. Nekem, az ő jelzőjük szerint, a középkorú színésznőnek húsz százalékkal csökkentették a fizetésemet. Közöltem Ruszttal, hogy ezt nem tudom lenyelni, főleg, miután Debrecenben vendégszerepre hívott egy évvel előbb, s egetverő sikert értem el. Gyanítom, hogy akkor gyűlölt meg. Engem ünnepeltek, nem pedig őt. Nem maradtam tovább Kecskeméten. Kerestem a helyem, és megint Békéscsabán kötöttem ki.- Bátorság volt Ruszttal ujjat húzni.- Én mindig bátor voltam, soha nem féltem senkitől.- Visszatért-e később Kecskemétre?- Egyszer hívtak vendégszereplésre, a Rettenetes szülők ben játszottam, de nem éreztem jól magam. Más volt a légkör. A hajdani hangulatot soha többé nem lehet visszahozni.

52