Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - Borzák Tibor: Emlékszik-e még? (Beszélgetés Dévay Camillával)
Borzák Tibor Emlékszik-e még? Beszélgetés Dévay Camillával „Az ember megbocsáthat, de nem felejthet”- Korábbi beszélgetéseinkből tudom, hogy az ön életét a kecskeméti színház jelenti, így gondolja most is?- Nemcsak az életemet, hanem a halálomat is. De erről majd később. Elmesélném, hogyan is kerültem Kecskemétre. Hat és fél év börtön, internáló tábor után egyetlen vágyam volt, hogy visszakerüljek a színészi pályára. írtam egy levelet a minisztériumba, ahonnan hamar meg is jött a válasz. Tudomásomra hozták, hogy magyar színpadon többé nem léphetek fel, keressek magamnak más elfoglaltságot. Mit tehettem? Elmenten villanyszerelő segédmunkásnak. Nagyon jól dolgoztam, a szakik meg voltak velem elégedve. Közben megszületett Dorottya lányom, s jött 1956. Tudomásomra jutott, hogy a békéscsabai színház vezetői Pesten meghallgatást tartanak, kóristákat, segédszínészeket keresnek. Összekaptam magam, és elmentem. Nem tudtam tovább színház nélkül élni, akár statisztálni is örömmel röpültem volna bárhová. Rengetegen próbálkoztak. A színpad teljesen üres volt, egyetlen csupasz villanykörte világított. A nézőtér hátsó sorában sötétbe burkolódz- va ott ültek a vizsgáztatók. Rám került a sor. Verset kellett mondanom, majd még egyet kértek. Azután ének következett. Erre nem készültem, de emlékeztem egy népdalra, amit még Basilides Mária tanított nekem. Egyszer csak hangos hahotá- zás szakított félbe, a hátsó sorból előre jöttek a békéscsabaiak. Odaszóltak a zongora mellett ülő karmesternek, hogy azonnal fejezze be a vizsgáztatást. Akkor jöttek rá, hogy ki vagyok... Átöleltek, megcsókoltak. Sajnálkoztak, hogy próbára tettek. Már csak nem képzelem, hogy engemet statisztának visznek Békéscsabára?...-Hanem?-Azonnal főszerepet ajánlottak. Éppen a Mária főhadnagyot kezdték el próbálni, igaz, hogy más színésznővel, de megígérték, elveszik tőle a szerepet és nekem adják. Ez karácsony táján történt, és én január elején egy vagon kofferrel, a hónom alatt a kétéves Dorottyával elindultam a békéscsabai színházba. Nehéz történelmi idők jártak akkoriban, még kijárási tilalom is volt. Gondolhatja, mi pedig a Mária főhadnagyot játszottuk, ami igencsak vészterhes darabnak számított akkoriban. Óriási sikerünk volt, a csilláron is lógtak a nézők. Feltűnt ez a rendőrségnek is, s mindennap újabb és újabb megszorítással álltak elő. Bizonyos szavak nem tetszettek nekik, kérték, hogy mást mondjunk helyettük. Mi teljesítettük. Volt egy jelenetem, amikor huszár egyenruhában, kezemben hatalmas magyar zászlóval léptem a színpadra. A Részlet a szerző Emlékszik-e még? című interjúkötetéből, mely a Kecskeméti Katona József Színház százéves fennállása alkalmából jelenik meg 48
